Világ hvg.hu 2024. május. 30. 21:01

Az egyiptomiak inkább megpróbálják a szőnyeg alá söpörni a rafahi határincidenst

A kormány nem akar konfrontálódni Izraellel, ugyanakkor a saját állampolgárai részéről is egyre nagyobb nyomás nehezedik rá.

Az év elején az egyiptomi kormány arra figyelmeztetett, hogy ha az izraeli erők elfoglalják az Egyiptom és a Gázai övezet közötti, Izraelben Philadelphia-folyosónak nevezett, nagyjából tizenhárom kilométer hosszú határsávot, az „komoly fenyegetést” jelentene a két ország közötti kapcsolatokra. Eddig azonban alig érkezett egyiptomi válasz Izrael szerdai bejelentésére, miszerint átvette az övezet fölötti „taktikai ellenőrzését” – írja a New York Times.

Izrael és Egyiptom korábban, a XX. század folyamán három háborút is vívott egymással, ám a két ország között 1979-ben megszületett békeszerződés óta látványosan megváltozott a kapcsolatuk.

Ez a több mint 40 éves jó viszony került most veszélybe, egyfelől Izraelnek a gázai hadjárata miatt, amit Kairó korábban már bírált és különösen a néhány hete kitört rafahi harcok miatt. Az egyiptomi kormányt a saját állampolgárai is presszionálják, hogy lépjen fel határozottabban Izraellel szemben.

Az egyiptomi és az izraeli hatóságok azonban régóta szorosan együttműködnek biztonsági kérdésekben, katonai tisztviselők rendszeresen találkoznak Kairóban és Tel-Avivban, és mindkét fél ezt a szoros kapcsolatot nemzetbiztonsági politikájuk sarokkövének tekinti – mondják volt izraeli és egyiptomi tisztviselők. Ezért sem valószínű, hogy Kairó érdemi lépéseket tenne Izrael ellen a Philadelphia-folyosó elfoglalása miatt – tették hozzá.

Így jutott el a palesztin politika a pánarabizmustól a fundamentalista iszlámig

Hogyan lesznek a palesztinai arabokból palesztinok és miként jutnak el a szekuláris nacionalizmustól a politikai iszlámig?

Ennek a harmonikus együttélésnek azonban ellentmondani látszik, hogy hétfőn a rafahi határátkelőnél tűzharc tört ki az izraeli és az egyiptomi csapatok között, az összecsapás egy halálos áldozattal járt az egyiptomi oldalon. A hivatalos kommunikáció mindkét részről annyi, hogy vizsgálják a történteket, ugyanakkor nem volna túl elrugaszkodott gondolat a két ország között felgyülemlő feszültséget sejteni a történtek mögött.

Az egyiptomi kormány egy volt ottani diplomata szerint igyekszik minél gyorsabban túllépni az ügyön és az általa ellenőrzött sajtót is arra utasította, hogy próbálja elbagatellizálni a történteket.

Izrael korábbi kairói nagykövete, Eli Saked úgy véli, hogy Egyiptomban leginkább attól félnek, hogy menekülő gázaiak százezrei fogják elözönleni országot, ám amíg ez nem történik meg, addig, ha szeretni nem is fogják, de tolerálják majd az izraeli hadműveleteket.

„Izrael és Egyiptom is tisztában van a valódi érdekeivel” – mondta. „Mindkét oldalon van feszültség, csalódottság és frusztráció, de igyekeznek ezeket a szőnyeg alá söpörni.”

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.