Világ hvg.hu 2024. május. 16. 17:54

Rekordközeli drogfogás történt Spanyolországban

Európa második legnagyobb metamfetaminfogását hajtották végre Spanyolországban. A csempészek Spanyolországból főként közép-európai országokba szállították a kristályt. Elfogták a bűnbanda helyi vezetőjét is.

Európa második legnagyobb metamfetaminfogását hajtották végre Spanyolországban, ahol 1,8 tonna, Mexikóból származó veszélyes kábítószert foglaltak le a mexikói Sinaloa drogkartell spanyolországi szervezetének felszámolásával egyidőben – közölték csütörtökön a helyi hatóságok Valenciában.

A spanyol rendőrség beszámolója szerint a bűnszervezet Madrid, Valencia és Alicante városokban, illetve Tenerife szigetén tevékenykedett, ahonnan a kábítószert Európa egész területén terítették. A művelet során öt gyanúsítottat fogtak el, három spanyol és egy-egy mexikói, illetve román állampolgárt, köztük a bűnbanda spanyolországi vezetőjét.

“Az őrizetbe vettek egy olyan csoporthoz tartoztak, amely a Mexikóból származó kábítószer szállításáért felelt” – ismertette a rendőrségi akciót vezető Marcelino Fernández Valenciában tartott sajtótájékoztatóján. Mint mondta, a bűnözők a drogokat járművekbe, illetve háztartási gépekbe rejtve csempészték főként közép-európai országokba, mivel Spanyolországban kevésbé fogyasztanak metamfetamint.

Az élénkítő hatású, szintetikusan előállított kábítószert gyakran kristályos formában árusítják.

A kristályos formáját pipából szívják. Por formában pedig orrba szippantva vagy feloldva, intravénásan is használják. A metamfetamin a dopamin és adrenalin visszavételét gátolja a perifériás idegrendszer idegvégződésein. Ez a partidrog különösen veszélyesnek számít, mert fogyasztása gyorsan függőséget eredményez, és súlyos egészségügyi problémákhoz vezet.

Nyitóképünkön Joaquín Guzmán Loera, becenevén “El Chapo” a Sinaloa drogkartell feje látható az Altiplano börtönben, Mexikóban, 2014-ben. Forrás: AFP.

Hirdetés
hvg360 Czeglédi Fanni 2025. március. 02. 19:30

Amikor egy családban mindenki amiatt szorong, hogy baj lesz - Bibók Bea pszichológus visszatartó szülőkről, infantilizált felnőttekről

Milyen felnőtt lesz azokból a gyerekekből, akiknek sohasem kellett felelősséget vállalniuk, mert a szüleik lépten-nyomon kiszolgálták őket? És mi lesz azokkal a felnőttekkel, akiket érzelmi zsarolással és bűntudatkeltéssel kötnek magukhoz a szüleik? Interjú Bibók Bea pszichológussal, az Ellopott felnőttkor című kötet szerzőjével.