Világ hvg.hu 2024. május. 16. 17:17

Pellegrini szerint nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy Fico túl van az életveszélyen

A megválasztott államfő az intenzív osztályon látogatta meg a miniszterelnököt.

„Átléptünk egy vörös vonalat Szlovákiában” – mondta Peter Pellegrini megválasztott szlovák államfő csütörtök délután a besztercebányai kórház előtt tartott sajtótájékoztatóján. A politikus szerint a szerdán meglőtt Robert Ficót csak egy hajszál választotta el a haláltól, „elég lett volna, ha azok a lövések néhány centiméterrel arrébb érik, és ma már másról beszélnénk”. A leendő államfő arra kérte a polgárokat, hogy utasítsák el az erőszakos cselekményeket – számolt be az eseményról az Újszó

Ugyan csak néhány percet tudtak beszélni, de Pellegrini meglátogathatta Ficót az intenzív osztályon, elmondása szerint a kormányfő egészségi állapota még mindig rendkívül súlyos.  

Pellegrini úgy gondolja, jelenleg nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy Robert Fico túl van az életveszélyen. A megválasztott államfő elárulta, miután régóta személyes kapcsolatot ápol a kormányfővel, ezért privát beszélgetést folytatott vele, de mivel Fico fáradt volt és gyógyszerek hatása alatt állt, ezért csak néhány szót váltottak.

Gyorsan reagálnak a Rogán-művek a Fico-merényletre: Orbánnal az élen terjesztik az alaptalan híreket

Miután Robert Fico merénylőjével kapcsolatban felmerült, hogy akár baloldali is lehet, egy nap sem kellett ahhoz, hogy a kormányzati kommunikáció ráálljon a témára és hergelni kezdjen. Az alaphangot ehhez Bayer Zsolt csütörtöki írása adta meg, majd Orbán Viktor is beszállt a propaganda terítésébe.

Ahogyan korábban beszámoltunk róla, Robert Ficóra szerda délután, egy kihelyezett kormányülés után adott le több lövést 71 éves támadója, akit még a helyszínen elfogtak, csütörtökön pedig a rendőrség előre eltervelt emberölés kísérletével gyanúsította meg. A Juraj Cintula nevű férfi elfogása után azt mondta, azért támadt rá Ficóra, mert nem értett egyet a politikájával, szlovák sajtóhírek szerint azonban vallomásában azt állította, nem állt szándékában megölni a politikus. 

A miniszterelnököt ellátó besztercebányai kórház csütörtök reggeli közlése szerint akkor már túl volt az életveszélyen, ennek azonban több sajtóértesülés is ellentmondott. Kora délután a szlovák honvédelmi miniszter nyilatkozott a témában, ő is azt állította, a miniszterelnök nincs túl az életveszélyen. Fico szerdán ötórás hasi beavatkozáson esett át, csütörtökön pedig egyes információk szerint csípőműtétet hajtottak végre rajta

Robert Fico, a többszörös túlélő

Politikai értelemben többszörös túlélő Robert Fico szlovák kormányfő, akinek, az ellene elkövetett szerdai támadás következtében, az élete is politikai küzdelme tétjévé vált. A HVG értesülései szerint a lövések oldalról érték a politikust, ami rontott a helyzetén, ez is magyarázhatja azt, hogy hosszú órákon keresztül tartott életmentő operációja a besztercebányai kórházban.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.