Világ Bábel Vilmos 2024. május. 16. 20:21

Megerősítettek a politikusok és a szerkesztőségek védelmét Szlovákiában, a legnagyobb ellenzéki párt "100 napos békére" szólított fel

Az országos rendőrfőkapitány arról beszélt: az elmúlt napokban megnőtt a hibrid fenyegetések száma, az iskoláknál és a parlament épülete környékén is megerősítik a rendőri jelenlétet. Több vezető politikust is halálosan megfenyegettek.

Május 16-án, csütörtökön tartott sajtótájékoztatóján Ľubomír Solák szlovák országos rendőrfőkapitány arról beszélt, nyilvántartásba veszik a kormánytagok, valamint a politikusok elleni fenyegetéseket, és pártállástól függetlenül védelmet biztosítanak a parlamenti képviselőknek az egész ország területén – derül ki az ÚjSzó beszámolójából.

Mint elmondta, az iskoláknál, a parlament épülete környékén, illetve a szerkesztőségeknél is fokozták a rendőri jelenlétet. Solák arról is beszélt, hogy az elmúlt napokban megnőtt a hibrid fenyegetések száma.

Az ÚjSzó arról is ír, hogy a nap folyamán újabb smeres (Robert Fico pártja, a Smer) politikust fenyegettek meg, a rendőrök elfogták az elkövetőt. Feljelentést tett a rendőrségen Nyitra megye elnöke, Branislav Becík (a Hlas nevű, kisebbik kormánypárt politikusa), miután megfenyegették azzal, hogy lelövik.

Mindeközben a legnagyobb ellenzéki párt, a Progresszív Szlovákia (PS) 100 napos békére szólította fel a politikusokat.

“Egyezzünk meg abban, hogy legalább 100 napig mindannyian tartózkodunk azoktól a támadásoktól, amelyek polarizálják a társadalmat. Szándékosan nem árulom el a részleteket, ezekről először az ellenzéki és koalíciós partnereimmel szeretnék beszélni. Úgy érzem, ez így nem mehet tovább”

– mondta a PS elnöke, Michal Šimečka (nyitóképünkön középen). Szlovákiában július 8-án tartják az európai parlamenti választásokat, de a pártok a miniszterelnök elleni merényletet követően felfüggesztették a kampányaikat.

Robert Fico szlovák miniszterelnököt (nyitóképünkön bal oldalon) május 15-én egy kihelyezett kormányülés után többször meglőtt egy 71 éves szlovák férfi. A férfi indítéka, háttere egyelőre zavaros, sok hamis információ, keretezés terjed, ezekről itt írtunk bővebben. Robert Fico továbbra sincs túl az életveszélyen, jelenleg a besztercebányai kórházban ápolják. Peter Pellegrini megválasztott államfő (nyitóképünkön jobb oldalon) szerint a miniszterelnök csak hajszál híján menekült meg a haláltól. 

Gyökeresen megváltozhat Szlovákia a Fico-merénylet után

A Robert Fico szlovák miniszterelnök elleni szerdai merénylet óta eltelt órák megmutatták, hogy Szlovákia minden korábbinál megosztottabb országgá vált. Az ország legismertebb politikusával történteknek hosszú távon ható következményei is lesznek.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.