A három nyugat-afrikai ország megszakította katonai kapcsolatait is az egykori gyarmattartó Franciaországgal.
Konföderációba akar tömörülni a katonai kormányzatok vezette Burkina Faso, Mali és Niger. Erről a szándékukról a bamakói külügyminisztérium számolt be.
A három Száhel-övezeti ország januárban jelentette be, hogy kilép a Nyugat-afrikai Államok Gazdasági Közösségéből (ECOWAS), ami önmagában is gyengítette a térségi integrációs szervezetet, de egy új blokk kialakulása még súlyosabb fejlemény az ECOWAS számára.
A három ország külügyminiszterei Burkina Faso fővárosában, Ouagadougouban megerősítették, hogy azonnal kilépnek az ECOWAS-ból, nem várják meg azt az egy évet, ameddig még tagsági kötelezettségeik vannak. Ezenkívül beszéltek arról, hogy megalakítanák a Száhel Államok Szövetségét (AES).
Egyelőre nem tettek közzé részleteket arról, hogy ez a konföderáció miként működne, illetve hogyan akarják összehangolni politikai, gazdasági és biztonsági érdekeiket, miközben a térséget iszlamista lázadás sújtja.
Tavaly novemberben a három ország pénzügyminiszterei már közölték: fontolóra veszik egy pénzügyi unió megteremtését. Emellett magas rangú tisztségviselőik jelezték, hogy támogatnák a közös fizetőeszközként használt afrikai valutaközösségi frank feladását.
A három ország ezenfelül megszakította katonai kapcsolatait az egykori gyarmattartó Franciaországgal, csökkentve Párizs befolyását a térségben, és megnehezítve az al-Kaida és az Iszlám Állam terrorszervezetekkel kapcsolatban álló iszlamista csoportok tevékenysége elleni nemzetközi erőfeszítéseket.
(Címlapképünkön: Francia katona Burkina Fasóban)