Ankara eddig azért nem tárgyalt a csatlakozásról, mert szerinte Stockholm nem lép fel kellő mértékben a terrorizmus ellen.
A török parlament külügyi bizottsága csütörtökön tárgyalja a Svédország NATO-csatlakozását jóváhagyó törvényjavaslatot, derült ki a bizottság hivatalos napirendjéből.
Recep Tayyip Erdogan török elnök három héttel ezelőtt terjesztette az ankarai törvényhozás elé Svédország NATO-csatlakozásának ratifikációját, amit a NATO és Stockholm is üdvözölt. Tobias Billström svéd külügyminiszter a Retuersnek azt mondta, Svédország alig várja, hogy tag legyen.
A törvényjavaslatot a parlament külügyi bizottságának jóvá kell hagynia, mielőtt szavaznak róla, a török elnök ezt követően írhatja alá. Svédország a szomszédos Finnországgal együtt tavaly májusban adta be csatlakozási kérelmét a NATO-hoz. Ahhoz azonban, hogy mind a ketten tagok legyenek, az összes NATO-tagállamnak el kell fogadnia és ratifikálnia kell a szervezet bővítését. Finnország esetében ez már tavasszal megtörtént.
Ankara a skandináv állam NATO-csatlakozásával kapcsolatban eddig azt mondta, hogy mindaddig nem támogatja az ország felvételét, amíg Stockholm „nem lép fel határozottabban a terrorizmus, különösképp a Kurdisztáni Munkáspárt terrorszervezet élő tagjai ellen”.
Magyarország még nem készítette elő a törvényjavaslatot arra, hogy ratifikálja a skandináv állam felvételét a NATO-ba. Még mindig nem került napirendre a kérdés, habár Novák Katalin köztársasági elnök és elvileg a kormány is támogatja a felvételt. A magyar kormány hivatalos verziója a kormányzó kétharmadot alkotó kormányzópártok, a Fidesz–KDNP parlamenti képviselőcsoportja nem támogatja a bővítést.
Novák Katalin a NATO-ban: Ígéretek vannak, hogy aláírjuk Svédország csatlakozását, határidő nincs
Novák Katalin és Jens Stoltenberg közös sajtótájékoztatója, talán várhatóan, nem tartogatott politikai fordulatot. A magyar köztársasági elnök továbbra is támogatja Svédország NATO-csatlakozását, de állítja, nincs semmilyen ráhatása a parlament független döntésére.