Domány András
Szerzőnk Domány András

A választáson többséget elérő, kormányzásra készülő ellenzéki pártok hivatalba csak valamikor decemberben léphetnek, de a péntek déli tájékoztatón teljes egységet mutattak.

Hivatalosan, Andrzej Duda köztársasági elnök döntése alapján egyelőre Morawiecki jelenlegi miniszterelnök próbálkozik kormányalakítással, az új szejm jövő hétfői alakuló ülésén ő fog szerepelni. Csak miután – a 460 fős képviselőházban mindössze 194 mandátummal rendelkezve – várhatóan nem tud többséget szerezni a programjához, akkor léphet elő a Donald Tusk jövendő miniszterelnök vezette jobbközép Polgári Koalíció, a Parasztpártból és a Lengyelország 2050 nevű pártból álló szintén jobbközép csoport és az Új Baloldal közös kormánya.

A pártok pénteken hangsúlyozták töretlen egyetértésüket és együttműködési szándékukat, ugyanakkor a közzétett koalíciós szerződés óvatos megfogalmazásai mutatják, hogy nem mindenben értenek egyet. Például benne van a dokumentumban, hogy „a nők joga dönteni önmagukról”, továbbá hogy „érvénytelenítik” az Alkotmánybíróság óriási felháborodást kiváltott 2020-as szigorító határozatát, de az nem derül ki, hogy erre milyen jogi lehetőséget látnak – ilyet ugyanis nehéz találni –, illetve hogy milyen lenne az új szabály.

Megerősítik Lengyelország helyzetét az Európai Unióban, és megszerzik a Helyreállítási Alap eddig zárolt 35 milliárd euróját. Visszaállítják a megrendült jogrendet, a bíróságok és az ügyészség függetlenségét, az Országos Bírósági Tanács és az Alkotmánybíróság alkotmányos működését. Béremelést ígérnek a tanároknak és a köztisztviselőknek, és megtartják azokat az eddigi vagy a saját kampányukban ígért szociális juttatásokat, amelyekről pedig sok szakértő úgy gondolja, hogy nincs rájuk pénz a költségvetésben.

Politikamentessé kívánják tenni a közmédiát, amely szerintük hazugságaival, gyűlöletkampányaival megosztotta a társadalmat. Ennek módja vitatott, az érintett TV-híradósok például két hete saját műsoraikban tiltakoznak az ellenük tervezett, szerintük a sajtószabadságot sértő lépések ellen. A szerződés szól az állam és az egyház szétválasztásáról, de például konkrétan a hitoktatás jövőjéről nem, mert ebben a baloldal és a Harmadik Út nem ért egyet.

Alkotmányos felelősségre vonással fenyegetik mindazokat, akik megsértették az alkotmányt és a törvényeket, és pártossá tették a közintézményeket. Ennek sem a módját, sem a címzettjeit nem részletezik, de a korábbi nyilatkozatokból világos, hogy a még működő kormány és a kormánypárt vezetőire gondolnak, sőt a köztársasági elnökre is. Ebből következik, hogy az új parlamenti többség és majdani ellenzéke között aligha várható normális együttműködés.

Mivel az egyik legfontosabb személyi kérdésben, a képviselőház elnöki tisztségének betöltésében nem sikerült megegyezni, kompromisszumot kötöttek: két évig Szymon Holownia, a Lengyelország 2050 elnöke lesz a házelnök, a következő két évben pedig az Új Baloldalt vezető Włodzimierz Czarzasty. Itt máris várható az első botrány: a jelenlegi kormánypárt, a Jog és Igazságosság (PiS) az eddigi házelnököt, Elzbieta Witeket javasolja a neki járó alelnöki tisztségre, az új többség képviselői azonban nem fogadják el őt. Arra hivatkoznak, hogy az elnöknő az elmúlt években folyamatosan felrúgta a törvényeket és a házszabályt pártja érdekében. Ha viszont a PiS ragaszkodik az ő személyéhez, jogosan hivatkozva arra, hogy ez a jelölés az ő pártjuk joga, és így végül éppen a legnagyobb frakcióból nem lesz alelnöke a háznak, az nem jó jel az induláskor.

Hirdetés
Vállalkozás Ballai Vince 2024. december. 21. 14:30

Hogyan lesz a stílusos vidékiségből fenntartható közösség? – interjú Petrik Idával

Mi közös lehet egy kézművescsempe-gyártóban és egy natúrborászban azon kívül, hogy vidékiek? Hogyan lehet belőlük közösséget kovácsolni, egyáltalán mi szükségük van rá? Petrik Ida közgazdásszal, a Modern & Stílusos Vidék Üzleti Közösség alapítójával beszélgettünk, aki idén megkapta a Green Brands Év Zöld Személyisége díjat.