Világ MTI/hvg.hu 2023. október. 31. 14:28

Egy nap után véget ért a szlovák erődemonstráció az illegális bevándorlás visszaszorítására

A szlovák belügyminiszter azt közölte, hogy elérték a célt, vagyis „sikerült egyértelműen az illegális migránsok tudtára hozni, hogy megváltozott a szlovák migrációs politika”.

A szlovák rendőrség befejezte a magyar határon előző este elindított demonstratív akcióját az illegális bevándorlás visszaszorítására – jelentette be Matús Sutaj Estok belügyminiszter kedden. Az eredetileg határidő nélkül meghirdetett, és végül rövidre szabott akcióról a miniszter azt mondta:

sikerült egyértelműen az illegális migránsok tudtára hozni, hogy megváltozott a szlovák migrációs politika”.

A rendőrség bármikor ismét jelentős rendőri erőt vezényelhet ki a zöldhatár ellenőrzésére – tette hozzá. Estok korábban azt mondta: azt akarják tudatni az illegális migránsokkal és az embercsempészekkel, hogy az új kormány véget vet szabad mozgásuknak az ország határain.

A magyar zöldhatár teljes szakaszán végrehajtott rendőrségi akcióban több száz, különleges műszaki eszközökkel – drónokkal és éjjellátóval is felszerelt – rendőr és katona vett részt.

A hivatalos közlés szerint az egyéjszakás műveletben nem fogtak illegális bevándorlókat.

A belügyminisztérium adatai szerint az idén jelentősen megnőtt az országba bejutó illegális bevándorlók száma. Míg tavaly ötezer illegális bevándorló jutott be, számuk az idén már meghaladta a 46 ezret.

Szlovákia októberben állította vissza a határellenőrzést a magyarországi határszakaszán, Robert Fico kormányfő pedig arról beszélt, hogy minden illegális migránst letartóztatnak, és megpróbálják őket Magyarországra kitoloncolni.

Magyarországra toloncolná vissza a migránsokat Robert Fico

Az elképzelésről Szlovákia új kormánya még nem egyezett meg a magyar kabinettel.

Riportunkat a szlovák–magyar határról itt tudja elolvasni:

"Úgyis az Ipolyon jönnek át a migránsok, hát bokáig ér a víz" - megnéztük a szlovák-magyar határellenőrzés első napját

Csütörtök reggel hét órától határellenőrzést vezettek be a szlovákok a magyar határon. Párkányban és Helembán is jártunk, egyik helyen sem okoztak különösebb fennakadást a felsorakozó egyenruhások, más kérdés, hogy az ingázók nem is igazán értik, mi értelme van így az egésznek. Hiszen a magyaroknál délen 150 kilométer és kerítés van, itt meg 650 kilométer és zöld határ.

Hirdetés
hvg360 Gyükeri Mercédesz 2025. január. 31. 19:30

Hetekre olajszagú lett a lakás, de megérte: elkészítettük a lusta ember házi chipsét

A világ kedvenc snackje, ami olyan faék egyszerűségűnek tűnik, hogy nem is gondolnánk, valójában mennyire bonyolult a tökéletesség elérése. Elmeséljük a modern chips történetét az ókori rómaiaktól, akiknek semmi közük nem volt hozzá, Kenji López-Altig, akinek annál több. Vajon érdemes volt belefogni a házi chipskészítésbe?