Igor Girkin volt az egyik kirobbantója a Donbaszban 2014-ben kitört harcoknak, majd a donyecki „népköztársaság” védelmi minisztere lett és egy holland bíróság tavaly életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte a maláj gép lelövésében játszott szerepéért.
Jóváhagyta Igor Girkin (népszerűbb álnevén Sztrelkov) volt FSZB ezredes előzetes letartóztatását a moszkvai városi bíróság – írja az Interfax orosz hírügynökség. Az egyébként elszánt háborúpárti Girkinnek azért kellett bíróság elé állnia, mert a háború kitörése óta éles kritikával illette az orosz hadvezetést az elszenvedett kudarcok miatt.
Leginkább Szergej Sojgu védelmi miniszternek és Valerij Geraszimov vezérkari főnöknek jutott ki a bírálatokból és így talán az sem véletlen, hogy Girkint a Jevgenyij Prigozsin vezette Wagner-lázadás után alig egy hónappal vették őrizetbe extrémizmus vádjával, hiszen Prigozsin is Sojgu és Geraszimov megbüntetését tűzte ki lázadása céljául.
Girkinnek is tekintélyes a bűnlajstroma, ám ezek egy része hőstettnek számít Oroszországban, más részét pedig a szőnyeg alá söpörték. Az FSZB volt tisztje ugyanis az egyik kirobbantója volt a 2014-ben a Donbaszban kitört harcoknak, majd a donyecki szakadár „népköztársaság” védelmi minisztere lett. Ezen felül szerepe volt az MH17-es maláj légijárat 2014-es lelövésében is, amit ő maga ugyan váltig tagad, de távollétében tavaly egy holland bíróság életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte, míg az ukrán kormány százezer dollár vérdíjat ajánlott fel az általuk terroristának minősített Girkin kézrekerítéséért.