Világ MTI 2023. június. 11. 16:11

Őrizetbe vették a volt skót miniszterelnököt

A rendőrség 600 ezer font értékű adomány ügyében nyomoz, amelyet nem arra fordított a Skót Nemzeti Párt, amire kellett volna.

Őrizetbe vették vasárnap Nicola Sturgeon volt skót miniszterelnököt a Skóciában kormányzó, függetlenségre törekvő Skót Nemzeti Párt (SNP) finanszírozási ügyében folyó rendőrségi vizsgálat keretében.

A skóciai rendőrség vasárnapi közleményében csak annyi szerepel, hogy az SNP-vizsgálat ügyében egy 52 éves nőt vettek őrizetbe, de az összes brit médiaorgánum, köztük a BBC közszolgálati médiatársaság egyértelmű és egybehangzó értesülése szerint Nicola Sturgeonről van szó.

Sturgeon február 15-én jelentette be váratlanul, hogy távozik az SNP vezetői tisztségéből és így a miniszterelnöki posztról is. Indoklásában több okot is felsorolt – köztük elsősorban azt, hogy megítélése szerint túlságosan „polarizált” vélemények alakultak ki róla a választók körében –, de azt nem említette, hogy lemondásának köze lenne a Skót Nemzeti Párt finanszírozása ügyében kezdődött vizsgálathoz. A bejelentése után nem sokkal a rendőrök vizsgálati fogságba helyezték a férjét, Peter Murrellt, aki 1999 óta az SNP pártigazgatója volt, de korábban ő is távozott a tisztségből.

A vizsgálat azután indult, hogy bejelentés érkezett a hatóságokhoz 600 ezer font (260 millió forint) értékű adomány ügyében, amelyet az SNP hivatalosan az újabb skóciai függetlenségi népszavazás kiírását célzó kampány finanszírozására gyűjtött. A hatósági gyanú szerint azonban az összeget a párt napi működési költségeire fordították.

Murrellt később szabadlábra helyezte a rendőrség, de jelezték, hogy a vizsgálat folytatódni fog.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.