Világ MTI / hvg.hu 2023. május. 03. 11:18

Tizennégy éves diák nyitott tüzet egy belgrádi iskolában, a lövöldözésnek legalább kilenc halálos áldozata van

A környéket lezárták, az elkövetőt a rendőrök őrizetbe vették.

Legalább kilenc halálos áldozatot követelt egy iskolai lövöldözés Belgrádban – idézi a szerb belügyminisztérium közleményét a BBC. A halottak közül nyolcan diákok voltak, a kilencedik áldozat pedig egy iskolaőr volt. A támadásban további hat diák és egy tanár is megsérült, őket jelenleg is kórházban ápolják, a tanárnő állapota azonban válságos. A támadó az iskola egy hetedikes tanulója volt, aki apja lőfegyveréből nyitott tüzet szerda reggel a diáktársaira és az iskola személyzetére.

AFP / Oliver Bunic

A helyi sajtó beszámolói eleinte zavarosak voltak, volt olyan sajtótermék, amely nyolc halott gyerekről írt, mások azonban csak sebesültekről tájékoztattak. A híradások abban viszont megegyeztek, hogy a lövöldözésnek áldozatául esett egy iskolaőr, aki belehalt a sérüléseibe. A beszámolók szerint a lövöldözés mindössze öt percig tartott, utána az elkövető megadta magát a kiérkező rendőröknek.

A fiatalkorú elkövető egyik osztálytársának édesapja az N1 regionális hírtelevízió belgrádi irodájának nyilatkozva mondta el, hogy a lánya kiszaladt a teremből, amikor az egyébként eminens tanuló osztálytársa kifejezéstelen arccal lövöldözni kezdett a történelemórát tartó tanárra és a többi diákra. Egyes sajtóértesülések szerint azóta a tanárnő is belehalt a sérüléseibe.

AFP / Oliver Bunic

A becslések szerint a kilencvenes évek délszláv háborúi után rengeteg fegyver maradt a civil lakosságnál is, Szerbiában száz lakosra átlagosan 40 lőfegyver jut. Az iskolai lövöldözések viszont nagyon ritkák az országban.

(Telegraf, Blic, B92)

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.