Világ hvg.hu 2023. március. 28. 14:37

Megemelték a terrorkészültség szintjét Észak-Írországban

Az MI5 értékelése szerint nagy a valószínűsége annak, hogy terrortámadás következik be.

Megemelték a terrorkészültség szintjét Észak-Írországban: a fenyegetettség a korábbi értékelés szerint közepes volt. Ezt emelték most egy szinttel, ami azt jelenti, hogy nagy a valószínűsége egy terrortámadás bekövetkezésének.

A döntést az MI5 egy hónappal azt követően hozta meg, hogy egy maszkos fegyveres többször meglőtt egy rendőrtisztet Omagh-ban. John Caldwell nem volt szolgálatban a támadás idején, egy ifjúsági focicsapat edzését követően lőtték meg, amelyen a fia is részt vett. Továbbra is kórházban ápolják, az állapota kritikus, de stabil. A gyilkossági kísérlettel összefüggésben 13 embert tartóztattak le eddig.

A támadást az Új IRA nacionalista terrorista csoport vállalta magára.

Chris Heaton-Harris, a brit kormány Észak-Írországért felelős minisztere a döntés közlésekor azt írta: „emberek egy kis csoportja továbbra is eltökélt abban, hogy kárt tesz a közösségeinkben politikailag motivált erőszakos tettekkel”. Egyben arra kérte az észak-íreket, hogy ne rémüljenek meg, de maradjanak éberek.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.