Világ hvg.hu 2023. március. 09. 17:15

Lengyelország kész harci repülőket küldeni Ukrajnának

Szlovákia is csatlakozna hozzájuk.

Háború Ukrajnában
Friss cikkek a témában

Készen állunk rá, hogy a jelenleg a lengyel hadsereg által is használt MiG-29 repülőket adjunk Ukrajnának – mondta Andrzej Duda lengyel elnök (képünkön) a CNN-nek adott interjújában. Ez ugyan nem jelenti azt, hogy az ország azonnal át is adja azokat Kijevnek, mert a repülőgépszállításokról egy nemzetközi együttműködés részeként tárgyalnak, többek között az Egyesült Államokkal közösen.

Lengyelország elnöke szerint bár a NATO és az EU országai évtizedekkel ezelőtt berendezkedtek a békére, ezt Oroszország támadása felülírta, ami indokolttá teszi a védelmi kiadások növelését. Az észak-atlanti szövetség tagállamai közül jelenleg Varsó költ erre a legtöbbet GDP-arányosan a maga négy százalékával, és bár Duda szívesebben fordítaná ezt az összeget egészségügyre vagy éppen oktatásra, jelenleg az országa biztonságát kell garantálnia.

Bár a harci repülők nem jelentenék Ukrajna automatikus győzelmét Duda szerint, fontos szerepet játszanának a háborúban, hosszú távon pedig biztos benne, hogy Kijev egy NATO-kompatibilis hadsereget akar létrehozni, így a pilóták kiképzésének folytatása is elengedhetetlen feladat.

Duda interjújára reagált Jaro Naď szlovák védelmi miniszter, aki szintén úgy gondolja, itt az ideje, hogy a Nyugat országai új szintre emeljék a támogatást. Hozzátette, félre kell tenni a belpolitikai viszályokat, hiszen ukrán emberéletek múlnak a döntésen, tovább húzni a dolgot embertelen és felelőtlen lenne.

Hirdetés
Kult Pálúr Krisztina 2025. március. 09. 18:25

Gyógyíthatatlan agydaganatot hazudott magának, ezzel lett az egészséginfluenszerek mérgező prototípusa

Szélhámosok mindig is voltak, az internetnek, pontosabban a közösségi oldalaknak köszönhetően pedig talán aktívabbak, mint valaha. Belle Gibsont a róla szóló dokumentumfilmben az Instagram legborzasztóbb csalójának nevezik: azt állította, halálos betegséget diagnosztizáltak nála, és közben hamis reményt adott olyanoknak, akik a legsebezhetőbbek közé tartoznak.