Világ 2023. március. 08. 10:52

A német védelmi miniszter nincs meggyőződve arról, hogy Ukrajna állna az Északi Áramlat felrobbantása mögött

Boris Pistorius szerint elképzelhető, hogy szándékos megtévesztésről van szó.

Mi is megírtuk tegnap, hogy a New York Times nyomozása szerint egy ukránbarát csoport robbantotta fel az Északi Áramlatot, legalábbis erre utalnak amerikai tisztviselők által megnézett új hírszerzési anyagok.

Hasonló eredményre jutott egy német lapokból álló oknyomozó csoport is, bár ők valamivel több konkrétumról számoltak be. Az ügy szálai szerintük is Ukrajnába vezetnek, ugyanakkor a támadás megrendelőjét nem tudták megnevezni. A hatóságok megtalálták azt a jachtot, amit feltehetően a támadáshoz használtak. Ezt egy lengyelországi cégtől bérelték, amelynek két ukrán tulajdonosa van. A további részletek itt.

Kedd reggel ezekre reagált a német védelmi miniszter, Borius Pistorius, aki óvatosságra intett.

Az EU-s védelmi miniszterek informális stockholmi találkozóján a Spiegel beszámolója szerint azt mondta, a robbantások mögött egy úgynevezett "hamis zászlós művelet" is állhat (bár a lapok szerint erre sincs bizonyíték), amely Ukrajna diszkreditálását célozza. Effajta titkos műveleteknél tudatosan hagynak hátra nyomokat, amelyek egy bizonyos országot kevernek gyanúba.

„Most nem segít, ha azon gondolkozunk, hogy milyen hatással lesz ez az Ukrajnának nyújtott támogatásukra.”

Mihajlo Podoljak ukrán elnöki tanácsadó a Twitteren azt írta, bár élvezi a „szórakoztató összeesküvés elméleteket”, Ukrajnának semmi köze „a Balti-tengeren történtekhez”, és semmilyen információja nincs „ukrán párti szabotázs csoportokról”. A Zeit Online cikke alapján jelenleg valóban nincs arra bizonyíték, hogy az ukrán elnöki adminisztrációnak köze lett volna a szabotázsakcióhoz.

Dmitrij Peszkov Kreml-szóvivő a beszámolók függetlenségét vitatta, és ismételten felszólított az eset mihamarabbi, transzparens kivizsgálására, Moszkva részvételével.

Az ügyben Svédország, Dánia és Németország is nyomoz. A három ország képviselői néhány nappal ezelőtt számoltak be arról az ENSZ Biztonsági Tanácsának, hogy a „vizsgálatok még folynak, eredmények egyelőre nincsenek”.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.