A hétfői volt az eddigi legvéresebb napja az elnök megbuktatása után kitört tüntetéseknek Peruban.
Legalább 17-en meghaltak Peruban az előrehozott választásokat és a bebörtönzött volt elnök szabadon bocsátását követelő tüntetők és a rendőrök összecsapásaiban – közölte ország ombudsmani hivatala.
A hétfői volt a december elején, Pedro Castillo elnök megbuktatása miatt kirobbant tiltakozási hullám eddigi legvéresebb napja. A 2021-ben megválasztott politikust azután vették őrizetbe, hogy december 7-én elrendelte az őt alkotmányos vádeljárással menesztő parlament feloszlatását, és rendeleti úton akart kormányozni, amit a kongresszus államcsínykísérletnek minősített. Castillo jelenleg 18 hónapos letartóztatását tölti, lázadással vádolják, tagadja bűnösségét.
Hétfőn a Limától mintegy 1300 kilométerre fekvő Juliacában csaptak össze a tüntetők a rendőrökkel, a 17 halott közt két tizenéves is volt, 68-an megsebesültek – mondta el Henry Rebaza, Puno egészségügyi minisztériumának munkatársa a helyi állami televízióban. Az összecsapások halálos áldozatainak száma ezzel már 39-re emelkedett.
“Cuando la autoridad se vuelve tiranía rebelarse no es un derecho, es una obligación”#Peru #SOSperu #PeruEnDictadura pic.twitter.com/zqH8yzKQnw
— damián! ������ (@descuajeringado) January 8, 2023
A holttestek némelyikén lövedék okozta sebeket találtak – közölte egyik helyi rádióval Ismael Cornejo regionális egészségügyi vezető.
28 sebesült rendőrt nem tudtak kimenekíteni a juliacai repülőtérről. Alberto Otarola miniszterelnök azt közölte, a repülőteret és egy rendőrőrsöt több mint 9 ezer tüntető próbálta lerohanni.
Egy újszülött is meghalt, miközben Yungoyóból egy helyi kórházba próbálták átszállítani, de késést szenvedtek az útlezárások miatt.