Világ hvg.hu 2022. december. 29. 14:58

A Vatikán szerint Benedek pápa állapota súlyos, de stabil

Magánál van, éber XVI. Benedek, az emeritus pápa állapota stabil, de súlyos – közölte a Vatikán, alig egy nappal azután, hogy Ferenc pápa még közös imádságra szólította a híveket elődje kritikus állapota miatt.

Benedek pápa magánál van, „teljesen világos és éber", állapota súlyos, de stabil – közölte a Vatikán. A SkyNews szerint ez a frissítés egy nappal azután történt, hogy Ferenc pápa azt mondta, elődje, XVI. Benedek „nagyon beteg", és arra kérte a híveket, hogy imádkozzanak érte, hogy Isten vigasztalja őt „a végsőkig".

 

A Vatikán mai közleményében azt írta: „A nyugalmazott pápa tegnap este jól kipihenhette magát. Ma teljesen világos és éber, bár állapota továbbra is súlyos, a helyzet jelenleg stabil. Ferenc pápa megújítja felhívását, hogy imádkozzanak érte és kísérjék őt ezekben a nehéz órákban".

Ferenc pápa nem részletezte Benedek állapotát, amikor tegnapi általános audienciája végén meglepő felhívást intézett az emberekhez, hogy imádkozzanak érte.

 

Virrasztanak XVI. Benedekért, akinek már a temetéséről beszélnek

Miután a Vatikán megerősítette a nyugalmazott pápa egészségi állapotának romlását, az olasz püspöki kar imára szólított fel XVI. Benedekért. A 2013-ban lemondott egyházfő a saját temetéséről már korábban rendelkezett.

Hirdetés
hvg360 Galicza Dorina, Szabó Yvette 2025. március. 29. 07:00

Nincs baj a melegekkel, ha pénzt hoznak – Orbán Ráhel is támogatta a pink turizmust

A szexuális kisebbségekhez tartozó emberek akkor jöhetnek Magyarországra és akkor szerepelhetnek a nyilvánosságban, ha azzal Orbán Viktornak vagy családjának hajtanak hasznot. Mi történik a néhány évvel ezelőtt indított Pink Budapest kezdeményezéssel most, hogy a választásra készülő kormány felcsavarta a homofóbiát nemcsak a szavak, hanem a konkrét intézkedések szintjén is?