Világ MTI 2022. október. 14. 08:54

Trumpnak jelenése lesz a capitoliumi zavargásokat vizsgáló testület előtt

A volt elnök szerint boszorkányüldözés zajlik ellene.

Donald Trump előző amerikai elnököt is beidézi a tavaly január 6-án, a Capitoliumnál történt zavargásokat vizsgáló képviselőházi bizottság – erről döntött a testület, amelyen bizonyítékul szolgáló felvételeket hallgattak meg, és összegezték a 16 hónapja tartó munkájuk eredményét.

A bizottság demokrata párti elnöke Trump meghallgatásáról azt mondta, hogy ez az amerikai emberek felé elszámoltathatóság kérdése. Bennie Thompson úgy fogalmazott: a volt elnöknek „válaszolnia kell azoknak a millióknak, akiknek a szavazatát megpróbálta kidobni annak érdekében, hogy hatalmon maradhasson”. A republikánus társelnök, Liz Cheney kijelentette: a bizottság kötelessége, hogy válaszokat követeljen attól az embertől, aki „ezt az egészet mozgásba hozta”.

A capitoliumi zavargásokat vizsgáló kongresszusi bizottságnak ez volt tizedik és vélhetően az utolsó ülése a novemberi félidős törvényhozási választások előtt. A tervek szerint csak új bizonyítékokat tekintettek volna át, és összegző jelentést terveztek kiadni, ugyanakkor az eredeti napirenden nem szerepelt tanúk beidézéséről szóló voksolás.

A 9 tagú testület 7 demokrata párti és 2 republikánus párti tagból áll. A republikánus tagok Donald Trump párton belüli éles bírálói, Liz Cheney augusztusban a republikánus előválasztáson egy Trump által támogatott jelölttől szenvedett súlyos vereséget, ami után kijelentette, mindent el fog követi annak érdekében, hogy Trump többé a Fehér Ház közelébe se kerüljön.

Az ülésén történtekre reagálva Donald Trump a Fox Digitalnak adott interjúban a bizottságot egy „félrevezető, színlelt és pártos” testületnek nevezte, a tevékenységét pedig boszorkányüldözésnek, amelyben két olyan republikánus vesz részt, akiket „kidobtak a pártból”. Az nem derült ki az interjúból, hogy a volt elnök hajlandó-e válaszolni a testület kérdéseire.

A republikánusok közölték, hogy saját jelentést tesznek közzé még idén a vizsgálódásaik alapján, amelyben arra is választ keresnek, hogy a hatóságok és a hírszerzés milyen hibái vezethettek a 2021. január 6-i történésekhez. A Fox News hírcsatorna összeállítása szerint a republikánusok azzal érvelnek, hogy a képviselőház demokrata párti elnökének, Nancy Pelosinak elegendő információ volt a birtokában arról, hogy a tüntetések feszültté válhatnak, mégsem intézkedett a Capitolium védelmének megerősítéséről.

Tavaly január 6-án az Egyesült Államok törvényhozásának épületébe, a Capitoliumba feldühödött tüntetők törtek be, ahol komoly károkat okoztak, a zavargások során öt ember vesztette életét, köztük egy rendőr. Jóval több mint 100-an megsérültek, akik közül 138-an a rendfenntartó erők tagjai voltak. A zavargások előtt Donald Trump hívására több tízezer támogatója gyűlt össze Washington belvárosában, hogy tiltakozzanak a szerintük meghamisított elnökválasztás eredménye ellen. A tüntetők egy nagyobb, radikális csoportja a nagygyűlés után vonult a Capitoliumhoz, ahol az események erőszakba torkolltak. A képviselőházi bizottság a pontos történtek felderítésére és a politikai felelősök megnevezésére, elsősorban Donald Trump felelősségének megállapítására alakult. A zavargásokban részt vevők közül majdnem 800 ember ellen emeltek vádat a hatóságok, és többeket letartóztattak.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.