A 24 éves férfi egy rendezvényen késsel sebesítette meg az írót.
Gyilkosság kísérletével és súlyos sértéssel gyanúsították meg azt a férfit, aki pénteken megtámadta Salman Rushdie írót - jelentette be a Chautauqua megyei főügyész, Jason Schmidt, a támadó ellen vádat emeltek. A 24 éves Hadi Mattar a New York-állambeli településen egy rendezvényen több késszúrással sebesítette meg Rushdie-t, a 75 éves író a nyakán, a karján és a hasán is megsérült, a kés ugyanakkor roncsolta a máját, ügynöke pedig azt közölte: lehetséges, hogy egyik szemére elveszíti a látását. Rushdie-t a támadás után megműtötték, a legfrissebb hírek szerint lélegeztetőgépen van.
A hatóságok Matar közösségi oldalakon folytatott tevékenységének átvizsgálása során arra jutottak, hogy a férfi szimpatizált a síita szélsőségességgel és az iráni Forradalmi Gárdával - tájékoztatott az NBC hírtelevízió. Matar Kaliforniában született, és nemrég költözött New Jersey-be. A támadáskor hamis jogosítvány volt nála.
Az nem derült ki, mi motiválta a támadást, Rushdie ellen azonban több mint három évtizede életben van egy fatva, vagyis vallási ítélet, amelyben az iráni forradalom vezetője, Khomeini ajatollah halálos ítéletet mondott ki rá az 1988-ban megjelent Sátáni versek című regénye miatt. Rushdie ennek ellenére azóta is aktív.
Salman Rushdie: az író, aki 33 éve halálraítéltként él
A szélsőséges iszlamisták szemében ő a Sátán maga, az iráni ajatollah fatvát mondott ki rá, felkerült az al-Káida feketelistájára is és mindezért nem csinált semmi egyebet, csak könyveket írt.