Világ MTI 2022. január. 10. 14:29

Szivárogtatással gyanúsítják a dán hírszerzés vezetőjét

Az Egyesült Államok nemzetbiztonságával oszthatott meg információkat Lars Findsen.

Őrizetbe vették Lars Findsent a dán hírszerző szervezet, a DDIS vezetőjét, akit azzal gyanúsítanak, hogy bizalmas információk kiszivárogtatásában vett részt – értesült a dániai sajtó. Az ügyben nem csak ő járt így: az ország két titkosszolgálatának összesen négy jelenlegi és két korábbi munkatársa is őrizetbe került, őket azonban elengedték. A nyomozás folytatódik.

Az ügyészség és a hatóságok nem közöltek további részleteket arról, milyen jellegű kiszivárogtatásról van szó, a DR dán közszolgálati televízió azonban 2020-ban azt közölte, hogy a hírszerzés információkat osztott meg az Egyesült Államok nemzetbiztonságával, amely így hozzáférhetett dán állampolgárok személyes adataihoz és beszélgetéseihez is.

Egyelőre nem tudni, meddig tartják őrizetben Findsent, aki nem nyilatkozott a sajtónak. A volt igazgatót és négy munkatársát 2020 augusztusában függesztették fel egy másik ügyben, a titkosszolgálatokat felügyelő független bizottság vizsgálata miatt, ám e vádak alól azóta tisztázta magát.

A dán titkosszolgálatok az elmúlt években többször is botrányba keveredtek: 2019-ben egy koppenhágai bíróság négy hónap börtönbüntetésre és 400 ezer dán korona (több mint 17 millió forint) pénzbírságra ítélte a dán titkosszolgálat (PET) egykori vezetőjét, Jakob Scharfot, mert egy könyvben bizalmas információkat közölt a szervezetről. A börtönbüntetést később elengedték. Scharfnak csak a bírságot kellett kifizetnie.

Hirdetés
Kult Balla István, Németh Róbert 2025. január. 11. 20:00

„Amúgy a nők is káromkodnak” – interjú cserihannával és Lenkkével

Egyre több női előadó tör be a magyar popzenébe, érezhető egyfajta „girl power” a területen. Nemrég jött ki például cserihannának (polgári nevén Cseri Hannának) Hirtelen mélyül, Lenkke_-nek (Fehér Lili) pedig Törik a beton címmel új albuma, ennek apropóján nemcsak a dalokról és a csajos zenékről, hanem a Z generációról, a káromkodásról és a kommentekről is beszélgettünk.