Világ hvg.hu 2021. október. 09. 10:22

Újabb fordulat a texasi abortusztörvény ügyében

Most a felfüggesztést függesztették fel.

Egy fellebbviteli bíróság visszavonta a texasi abortuszkorlátozás alkalmazását megtiltó döntést.

A Greg Abbott texasi republikánus kormányzó által májusban aláírt, szeptembertől hatályos törvény attól a pillanattól tiltja az abortuszt, hogy a magzati szívverés először kimutatható. Ezt ultrahanggal nagyon korán, már a terhesség hatodik hetétől ki lehet mutatni, amikor sok nő még azzal sincs tisztában, hogy várandós. A rendelkezést megsértő orvosok ellen eljárást indíthatnak, azokat pedig akik a törvény érvényesítését segítik (feljelentést tesznek), 10 ezer dollár kártérítésre jogosultak.

Szerdán Robert Pitman texasi bíró hozott egy rendelkezést a törvény alkalmazásának felfüggesztéséről. Az állam ezt követően fordult a New Orleans-i fellebbviteli bírósághoz.

Időközben a washingtoni kormányzat is keresetet nyújtott be a törvény ellen, a New Orleans-i bíróság felfüggesztése arra az időre szól amíg abba az ügyben döntés születik.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.