Világ MTI / hvg.hu 2021. július. 16. 13:45

Enyhítést terveztek, de szigorításról döntöttek a terjedő delta variáns miatt Ausztriában

Folyamatosan emelkedik az új fertőzöttek száma június vége óta.

Koronavírus-járvány
Friss cikkek a témában

Az elmúlt napokban jelentősen emelkedett az új koronavírusos megbetegedések száma Ausztriában, ezért a válságstáb csütörtök este szigorításokról döntött. A tervezett enyhítések helyett július 22-étől lépnek életbe a további korlátozások.

Az éjszakai szórakozóhelyeket csak oltás után, vagy negatív PCR-teszttel lehet látogatni. Eddig a gyógyultakat is beengedték, vagy azt, akinek negatív gyorstesztje volt, de ennek vége. A vendéglátásban és rendezvényeken – a kontaktkutatás megkönnyítése érdekében – továbbra is megmarad a regisztrációs kötelezettség. Változás még, hogy az oltottságról szóló, úgynevezett zöld igazolványt augusztus 15-től csak az kaphatja meg, aki már két adag vakcinát is kapott.

Az egészségügyi miniszter, Wolfgang Mückstein a delta variáns rohamos terjedésével indokolta a döntést. Mückstein arról nyilatkozott, hogy az indiai vírusmutációval szemben csak kétszeri oltással lehet eredményesen védekezni. A turizmusért felelős miniszter, Elisabeth Köstinger szerint a szigorításra azért van szükség, hogy el lehessen kerülni a járvány negyedik hullámát.

A 8,86 milliós Ausztriában az elmúlt nap során 341 új fertőzöttet regisztráltak. Az új fertőzöttek hét napos átlaga a Google által gyűjtött adatok alapján már június vége óta folyamatosan emelkedik az országban. A kórházban ápoltak száma jelenleg 105, az elmúlt napon egy ember halt bele a betegségbe. A halálos áldozatok száma 10 ezer. Eddig 639 ezren estek át a betegségen, a beoltottak száma pedig 5,1 millió.

Már hajóról is oltanak Bécsben

Az osztrák főváros szolgálatba állította legújabb fegyverét a koronavírus elleni harcban: egy oltóhajót. A kis hajó minden hétvégén a Öreg-Duna strandjai között jár és mobil pontokon várja az oltakozni vágyókat. Regisztráció nem szükséges, egy hétvége alatt körülbelül 350 ember kaphat vakcinát.

Hirdetés
Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.