Világ hvg.hu/MTI 2021. június. 10. 19:29

Börtönbe kerül a férfi, aki lekevert egy pofont Macronnak

A 28 éves Damien Tarel azt mondja, még maga is meglepődött, hogy pofont adott a francia elnöknek.

Négy hónap letöltendő börtönt kapott az Emmanuel Macron francia elnöknek pofont adó férfi. A 28 éves Damien Tarel beismerte, hogy megütötte az államfőt annak Tain-l'Hermitage-ban tett látogatása során. A férfi a nyomozóknak azt mondta, hirtelen felindulásból pofozta fel Macront, aki szerinte Franciaország hanyatlásának jelképe.

"Mikor megláttam barátságos, hazug arcát, undort éreztem, és erőszakos reakció tört ki belőlem. Impulzív tett volt, még saját magam is meglepődtem az erőszakon"

 – mondta a bíróságnak, hozzátette, hogy barátaival korábban fantáziált már arról, hogy tojással vagy tortával dobják meg az elnököt, de végül elvetették az ötletet.

Az ország délkeleti részén található Valence államügyésze 18 hónap letöltendő börtönbüntetést kért a férfira hivatalos személy elleni szándékos erőszak miatt. Tarel végül négy hónap letöltendő, 14 hónap felfüggesztett börtönbüntetést kapott, és élete végéig eltiltották bármiféle közhivatal viselésétől, valamint öt évre a fegyverbirtoklástól.

 A férfi radikális jobboldali hazafinak és a gazdasági okokból indult sárgamellényes mozgalom tagjának nevezte magát.

A pofon kedden csattant el az elnök Tain-l'Hermitage-ban tett látogatása során, az esetről felvétel is készült, amelyet megosztottak a közösségi oldalakon. Macron elszigetelt eseménynek nevezte a támadást, jelezve, hogy az efféle agresszió nem fogja megállítani őt.

A helyi média szerint az államfő üdvözölni akarta a tőle kordonnal elválasztott helyieket, ezért a tömeg felé vette az irányt. Kezet akart fogni egy khakizöld pólós, lófarkat viselő, sötét szakállú férfival, aki azonban arcul ütötte az elnököt. A támadó azt kiáltotta: Le Macroniával!, illetve a királypártiak csatakiáltását (Montjoie Saint Denis!) ordította. Macron két testőre a földre szorította a férfit, miközben egy harmadik eltávolította közeléből az elnököt.

Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 10. 09:30

A szélsőjobb és Elon Musk migrációs népszavazást csinálna a német választásból, pedig sokkal többről szól

Egy végtelenül rossz hangulatban lévő Németország választ magának új képviselőket február 23-án. Gazdaság- és társadalompolitikai krízis van az országban, és ezt mostanra mindenki megérezte. Ez sok más nyugati demokráciára is igaz, de a németek jobban megszenvedik, mert a bukott modellt a sajátjuknak érezhették. Nem valószínű, hogy egy új kancellár alapvető kérdésekben másfelé vinné az országot, mint az elődje. Az ajánlat inkább az, hogy jobban csinálna hasonló dolgokat, kis változtatásokkal. A szélsőjobb közben a migráció kérdésében közelebb került a közhangulathoz, mint bármelyik másik párt. Az osztrák példától félnek a demokratikus pártok.