Világ MTI 2021. június. 08. 05:38

Kiengedték a börtönből azt a nőt Salvadorban, aki 30 évet kapott „abortuszért”

Egy baleset miatt vesztette el a magzatát 9 évvel ezelőtt a nő, azóta börtönben ült.

Feltételesen szabadlábra helyezett a salvadori bíróság helyi idő szerint hétfőn egy nőt, akit abortusz gyanújával korábban 30 év börtönre ítéltek.

A 28 éves Sara Rogel ügyvédje, az abortusz részleges legalizálásáért küzdő ACDATEE civil szervezet munkatársaként dolgozó Karla Vaquerano azt mondta, a nőt – aki büntetéséből közel kilenc évet már letöltött – ártatlanul tartották börtönben.

A főügyészség pénteken jelentette be, hogy nem fellebbezi meg a bíróság döntését.

Rogel 2012-ben, nyolc hónapos terhesen teregetés közben megcsúszott, és elvesztette az eszméletét. Bár a családja azonnal kórházba vitte, a magzata meghalt, őt magát pedig abortusz gyanújával a hatóságok azonnal őrizetbe vették. Az ACDATEE jogi fellépése nyomán a nő büntetését korábban 10 évre csökkentették, 2022 októberében járt volna le.

Salvadorban van érvényben a világ egyik legszigorúbb abortusztörvénye: a közép-amerikai országban a művi abortuszt semmilyen körülmények közt nem engedik, a magzatelhajtásért – és ide sorolják a spontán vetélést is – akár 50 év börtönbüntetést is kiszabhatnak.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?