A híradások szerint a felvonón tizenöten utaztak, amikor a kábel elszakadt. Már csak egy ötéves gyermek van életben, állapota súlyos.
Az észak-olaszországi Maggiore-tó közelében lezuhant egy turistákat szállító felvonó, mivel az azt tartó kábel elszakadt. A balesetben tizennégy ember meghalt. A frissített jelentések szerint tizenöt ember tartózkodott a negyven fős befogadó képességű kabinban, amikor a baleset történt. (Korábbi híradások összesen tizenegy utasról szóltak.)
A Corriere Della Sera szerint két gyereket légi mentők súlyos állapotban vittek a torinói kórházba, egyikük 5, a másik 9 éves. A kilenc éves gyermek később elhunyt.
A Corriere közölte az áldozatok névsorát, eszerint olasz, izraeli és iráni születésű áldozatai vannak a balesetnek, magyar nincs köztük.
Az újság szerint a mentési munkát megnehezítette, hogy a kabin elérhetetlen területen esett a fák közé. A tűzoltók egyik járműve a helyszínre tartva fel is borult, de itt nem sérült meg senki.
Az olasz katasztrófavédelem felvétele a helyszínről:
A felvonó a tó partján fekvő Stresa települést köti össze az 1491 méter magasan fekvő Mottarone heggyel, 20 percenként induló kabinokkal, és az utat nagyjából 20 perc alatt teszi meg.
A felvonót április 24-én nyitották újra, miután a járványügyi lezárások véget értek. Egyébként 2014-től 2016-ig tartott a legutóbbi felújítása, amely 4 millió euróba került - írja a Repubblica.it.