Khan 1,2 millió voksot kapott, Shaun Bailey, a kormányzó Konzervatív Párt jelöltje 977 ezret.
Az előrejelzéseknek megfelelően újra megválasztották az ellenzéki Munkáspárt jelöltjét, Sadiq Khant London polgármesterévé. A posztért húsz jelölt indult – ez rekord –, Khan fő vetélytársa az indulók népes mezőnyében Shaun Bailey, a kormányzó Konzervatív Párt jelöltje volt.
A csütörtökön tartott londoni polgármester-választás eredményét brit idő szerint szombaton késő éjjel hirdették ki.
Sadiq Khan az első és a második helyen megjelölt választói preferenciák összeadása alapján több mint 1,2 millió voksot kapott.
Ez azt jelenti, hogy rá – az első és a második preferenciák legnagyobb számának összeadása alapján számolva, és így a többi induló voksait kiszűrve – a londoni választók 55,2 százaléka szavazott. Shaun Bailey első és második preferenciás szavazatainak együttes száma 977 601.
Londonban a választásra jogosultak 41,2 százaléka vett részt a polgármester-választáson.
Khant először 2016 májusában választották a 9 milliós London polgármesterévé. Közvetlen elődje ebben a tisztségben Boris Johnson jelenlegi konzervatív párti brit miniszterelnök volt, akit szintén kétszer választottak meg a brit főváros polgármesteri posztjára.
A HVG-t is csőbe húzta a londoni főpolgármester-jelölt, aki az internet után a világot is meghódítaná
Khan most elnyert második polgármesteri megbízatása a szokásos négy helyett három évre szól. Az eredetileg tavaly májusra kitűzött választást ugyanis Boris Johnson kormánya a koronavírus-járvány miatt egy évvel elhalasztotta, de a következő választást a jelenlegi tervek szerint az eredeti menetrendnek megfelelő időpontban, 2024-ben tartják.
Az 50 esztendős Khan pakisztáni bevándorlók gyermekeként született a dél-londoni Tooting kerületben, és meglehetősen szerény körülmények között, egy tanácsi szociális bérlakásban nevelkedett hét testvérével együtt. Néhai édesapja londoni buszsofőr volt, édesanyja varrónő.
Khant, akinek jogi diplomája van, a legnagyobb ellenzéki brit parlamenti erő, a Munkáspárt mérsékelt baloldali szociáldemokrata irányzatának képviselőjeként tartják számon. A Munkáspárt erőteljesen EU-párti szárnyához tartozik, és a brit EU-tagságról 2016-ban rendezett – a kilépésre voksolók szűk, 51,89 százalékos többségének győzelmével végződött – népszavazás előtt a bennmaradásért kampányolt.
A polgármester-választás eredményének kihirdetése után, vasárnap hajnalban elmondott beszédében is kijelentette, hogy London és az egész ország továbbra is megosztott, és még mindig a Brexit ütötte sebeket viseli. Hidakat mindig jobb építeni, mint falakat, és ígéretet tett arra, hogy ő is megpróbál hidakat építeni a városháza és a kormány között – tette hozzá.
“This city is in my blood”
— BBC News (UK) (@BBCNews) May 8, 2021
Labour’s Sadiq Khan, re-elected as London mayor, calls on the government to “work together to build a brighter, greener and more equal future for London”#BBCElections https://t.co/zaVIkpHMfj pic.twitter.com/hDg2qAxVx7
Nagy-Britanniában csütörtökön számos választást tartottak: Skóciában a 129 tagú edinburgh-i parlament, Walesben a 60 tagú helyi nemzetgyűlés képviselői mandátumairól kellett dönteni.
Angliában 143 tanácsi körzet csaknem ötezer képviselőjelöltjére, Londonban a városháza 25 tanácstagi helyéért és a polgármesteri tisztségért induló jelöltekre lehetett szavazni.
A választási szupercsütörtök legfeszültebb várakozással övezett elemei közé tartozott a londoni polgármester-választás és a skóciai parlamenti választás. A végleges adatok szerint Skóciában a kormányzó, függetlenségre törekvő Skót Nemzeti Párt (SNP) 64 mandátumhoz jutott, vagyis éppen egy képviselői hellyel maradt le az abszolút többségről. Így is azonban a Nicola Sturgeon skót miniszterelnök vezette SNP-é messze a legnagyobb frakció az edinburghi parlamentben, és a párt alakíthat újból kormányt Skóciában.
A függetlenséget támogató pártok kerültek többségbe a skót parlamenti választáson
Sturgeon szombat esti győzelmi beszédében egyenes utalást tett arra, hogy napirenden van az újabb skóciai függetlenségi népszavazás kiírása, de erre csak a koronavírus-válság múltával kerülhet sor.
First Minister Nicola Sturgeon says a referendum on Scottish independence "is the will of the country”
— BBC News (UK) (@BBCNews) May 8, 2021
“In no way can a referendum be described as just a demand of me or of the SNP”#BBCElections https://t.co/PiomUynusA pic.twitter.com/rPpRqtQmXs
A walesi nemzetgyűlésben továbbra is a Munkáspárté a legnagyobb frakció, sőt a párt eddigi legjobb eredményét érte el, miután a 60 képviselői mandátumból 30-at megszerzett.
Az angliai tanácsi választásokon ugyanakkor a Labour jelentős veszteségeket szenvedett, és a Konzervatív Párt számos önkormányzatban komolyan előretört a megszerzett képviselői helyek számát tekintve.
A legnagyobb feltűnést keltő vereséget a Munkáspárt az eddig hagyományos Labour-erősségként nyilvántartott északkelet-angliai Hartlepool városában szenvedte el. Itt időközi parlamenti választást tartottak, és a konzervatívok most először szerezték meg ezt az alsóházi képviselői helyet a Munkáspárttól.