Világ hvg.hu 2021. április. 08. 06:53

Hollandiában már rendezvényekre is lehet menni április végén

Tesztüzemmel nyitnak egyes színházak, stadionok és vidámparkok.

Koronavírustól mentes események megtartásával kísérletezik Hollandia – írja a Dutch News. A hollandok ezek alapján szép lassan tényleg visszakaphatják az életüket: a tervek szerint a focistadionok, a Paradiso koncertterem, a Keukenhof virágkert és az Efteling élménypark és a kaszinók is fogadhatnak látogatókat, bár korlátozott számban.

Az újranyitás során például 7500 néző már megnézheti az Ajax focicsapatának meccsét az AZ Alkmaar ellen április 25-én.

A kormány tervei szerint a használatba vételhez mindenkinek friss negatív koronavírustesztet kell felmutatnia.

A holland kormány közleményében kiemelte, továbbra is bizonytalan a járványügyi helyzet, de így is felelős döntésnek tartják megpróbálni kinyitni az országot.

A “tesztüzem” április utolsó hétvégéjén kezdődik. Bár Hollandia nem áll túl jól az oltásokkal, mindössze a lakosság négy százaléka kapta meg a védőoltás második adagját is, a terjedést, úgy tűnik, sikerült visszaszorítani, emiatt napok óta csökken a halálozások száma, ez napi 20-30 áldozatot jelent átlagosan.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Hirdetés
Minden hír a koronavírus-járványról
Itthon Bihari Ádám 2021. április. 20. 06:30

Levegővétel az intenzív osztályon: kinek jusson?

Elképesztően magas a halálozás azok között a Covid-betegek között, akiket lélegeztetőgépre kapcsolnak, akiket viszont ennél enyhébb módszerekkel kezelnek, túlélhetik. A szakemberek szerint viszont nem véletlenül találták fel a gépeket, azok nem halálos ítéletet jelentenek, hanem éppen az utolsó esélyt az életre. Javíthatna a halálozási számokon, ha az orvosok feltehetnék a kérdést, amely alapján meghozhatnák a legnehezebb döntést: kinek több az esélye a túlélésre? Itthon ez egyelőre tabu.