Világ MTI 2021. február. 15. 21:58

Két afrikai országból is ebolás haláleseteket jelentettek

Kongóban eddig ketten, míg Guineában négyen haltak meg az új járványban.

Megkezdődött hétfőn az ebola elleni oltási kampány a Kongói Demokratikus Köztársaságban, csaknem egy héttel azután, hogy a vírus ismét megjelent az ország északkeleti részén - közölte az Egészségügyi Világszervezet (WHO).

A WHO Twitter-bejegyzése szerint elsőként annak a matandai egészségügyi központnak a dolgozóit oltották be, ahol az első pácienst kezelték.

A kongói egészségügyi minisztérium február 7-én jelentette be, hogy ebolafertőzést azonosítottak egy páciensnél azután, hogy az illető elhunyt.

A WHO szerint február 13-ig négy esetet azonosítottak, közülük ketten meghaltak. A negyedik páciens, akinél a fertőzés tényét hivatalosan megerősítették, a matandai egészségügyi központ dolgozója.

A kongói kormány november 18-án jelentette be, hogy véget ért a tizenegyedik ebolajárvány az országban. A járvány során 130-an fertőződtek meg, 55-en meghaltak, 75-en kigyógyultak a hivatalos adatok szerint. Az ezt megelőző, tizedik járvány során 2280 ember halt bele a kórba a WHO szerint.

Mindeközben az afrikai kontinens egy másik országában, az onnan távol eső, nyugat-afrikai Guineában bejelentették az ebolajárványt azután, hogy a vírus ismét megjelent az ország délkeleti részén található Gouécké nevű településen, amely nem messze található az ország második legnépesebb városának számító Nzérékorétól.

A járvány guineai halálos áldozatainak száma egy hétfői újabb elhalálozással négyre emelkedett - közölte hétfőn az Országos Egészségbiztonsági Hivatal (ANSS) főigazgató-helyettese, Bouna Yattassaye az AFP francia hírügynökséggel. A betegség hivatalos adatok szerint eddig hét embert fertőzött meg, a fertőzöttek és halottak valamennyien ugyanannak a családnak a tagjai.

Az első halálos áldozat egy gouéckéi 51 éves ápolónő, akinek a családtagjai jelent voltak a temetésén. Két fivére szintén meghalt, valamint egy idős nő, akiről nem közölték, hogy az ápolónő anyja vagy nővére. A 65 éves férj is fertőzött, őt Conakryban ápolják.

Egy civil szervezet szerint gondot jelent, hogy az ápolónőt megfertőző "zéro pácienst" nem azonosították, sem azokat, akikkel a férj Conakryba utazva kapcsolatba került.

A legsúlyosabb járvány 2013 decemberében részben Guinea erdős vidékéről terjedt el Libériába és Sierra Leonéba. A járvány 2016-ban ért véget, a mintegy 28 600 igazolt fertőzöttből több mint 11 300 halt meg, többségükben Guineában, Libériában és Sierra Leonéban.

Az ANSS megnöveli a kórházi kapacitásokat az ebolás betegek fogadására, az Orvosok Határok Nélkül segélyszervezet pedig tapasztalt orvos, ápoló és logisztikai csapatot küld Guineába.

Mike Ryan, a WHO vészhelyzeti igazgatója egy hétfői sajtótájékoztatón úgy vélekedett: a kongói és guineai ebolajárvány rendkívüli éberséget igénylő regionális kockázatot jelent.

A betegséget 1976-ban, a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti felében található Ebola folyó melletti településeken észlelték először.

A vírus természetes hordozói egyelőre nem ismertek, a legvalószínűbb, hogy a denevérekről terjedt át emberekre a kórokozó. A betegség fertőzött ember vagy állat testnedvével történő közvetlen érintkezés által terjed. A betegség súlyos vérzéssel jár, a halálozási arány egyes esetekben akár 90 százalékos is lehet.

Hirdetés
hvg360 Németh András 2025. február. 14. 18:36

Trump és kinevezettjei most egyértelművé tették Ukrajnáról, amit eddig nem lehetett kimondani

Bár igaz, hogy Donald Trump és az amerikai elnök magas rangú kinevezettjei elébe mennek az ukrajnai rendezéssel kapcsolatos orosz követeléseknek, Ukrajnában úgy vélik, az egyre valószínűbbnek tűnő tűzszüneti tárgyalásokon nem csak Moszkva érdekeit veszik figyelembe. Többek szerint egyébként nincs is végleges amerikai béketerv, inkább arról van szó, hogy a mindkét felet zsaroló washingtoni kormányzat a fejleményekhez igazítja következő lépését.