A francia miniszterelnök a december 1-ével kezdődő lazítás mellett az ünnepekre is újabb enyhítéseket helyezett kilátásba.
Amennyiben folytatódik a fertőzöttek és az intenzív osztályra kerülők számának csökkenése, december 1-jétől megkezdődhet a kereskedelem számára a két hete bevezetett korlátozások fokozatos feloldása – jelentette be Jean Castex francia miniszterelnök. A karácsonyi szünetre is újabb enyhítéseket helyezett kilátásba, hogy az ünnepet a családok együtt tölthessék.
Ugyanakkor – emlékeztetett – a kórházakban koronavírus-fertőzéssel kezeltek száma csütörtökön meghaladta az áprilisi tetőzés szintjét, azaz a 32 ezret. A halottak száma tavasszal több mint 30 ezer volt, a mostani hullámban eddig további 12 500-an vesztették életüket. Castex elmondta:
Félpercenként érkezik új fertőzött a kórházakba, hárompercenként kerül intenzív osztályra új koronavírusos beteg.
A kórházban ápolt fertőzötteknek már 40 százaléka 65 évnél fiatalabb, és minden negyedik elhalálozásnak a koronavírus az oka. A miniszterelnök szerint ezért egyelőre még felelőtlenség lenne enyhíteni a karanténon.
Castex ugyanakkor megerősítette, hogy a járványügyi mutatók szerint az elmúlt egy hétben lassult a járvány terjedése, de türelmet kért annak megerősítésére, hogy a folyamat tartósnak bizonyul-e.
Az elmúlt 24 órában 33 172-vel 1 millió 898 ezer 710-re emelkedett a regisztrált fertőzöttek száma, a pozitív tesztek aránya viszont 18,7 százalékra csökkent. Az elhunytak száma 418-cal 42 960-ra nőtt.