2020. október. 30. 05:30 MTI Utolsó frissítés: 2020. október. 30. 05:25 Világ

140-en vesztek oda, miután kigyulladt és elsüllyedt egy menekülthajó Szenegál közelében

Ez az év legsúlyosabb ilyen hajószerencsétlensége.

Legalább 140 migráns veszett tengerbe előző héten Szenegál partjainál, amely a legnagyobb ilyen jellegű szerencsétlenség idén – közölte a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) csütörtökön.

Mintegy 60 embert a szenegáli és a spanyol haditengerészet kimentett a vízből.

A hajó a Mbour nevű szenegáli településről indult útnak a múlt szombaton a Kanári-szigetek felé, az indulását követő néhány óra múlva azonban kigyulladt és elmerült.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Hirdetés
Minden hír a koronavírus-járványról
Sport Horn Andrea 2021. április. 14. 06:30

Száz nappal a tokiói olimpia előtt sem tudni biztosan, a járvány hogy alakítja át a játékokat

Száz nappal a nyitóünnepség előtt még mindig nagyon keveset tudni arról, hogy fog kinézni az idén nyárra halasztott tokiói olimpia. A helyiek a negyedik hullámtól tartanak, miközben a szervezők még mindig azt tervezgetik, hogyan lehet hatékonyan felügyelni és biztonságban mozgatni, ellátni az eseményre érkezőket, esetleg kezelni, ha valahol járványgóc alakul ki.