Világ MTI / hvg.hu 2020. október. 22. 12:42

Őrizetbe vették a szlovák különleges ügyészség vezetőjét

Egy rendőrtiszt is őrizetbe került. Azzal gyanúsítják őket, hogy segítséget nyújtottak egy bűnszervezetnek.

Őrizetbe vették csütörtökön Pozsonyban Dusan Kovácikot, a legsúlyosabb bűncselekményekben eljáró szlovákiai különleges ügyészség vezetőjét – jelentette a Denník N független napilap a weboldalán.

Kovácikkal együtt őrizetbe vettek egy magas rangú rendőrségi tisztségviselőt is. Mindkettőjüket azzal gyanúsítják, hogy segítséget nyújtottak egy meg nem nevezett bűnszövetkezetnek. A Bumm.sk azt írja, hogy a Takáč-bandáról van szó.

A rendőrség és az ügyészség a lapértesüléseket nem erősítette meg, de nem is cáfolta.

Dusan Kovácik személye hat éve került a szlovák sajtó figyelmének középpontjába, amikor bejelentette, hogy nem fogják kivizsgálni a jó politikai kapcsolatokkal rendelkező Ladislav Basternák vállalkozó zavaros adóügyeit. Basternák ellen – részben a sajtó nyomására – 2016-ban új eljárás indult, amely a vállalkozó elítélésével végződött. Basternák egyik cége nagyobb összegeket utalt Robert Kalinák akkori belügyminiszter számlájára. A tranzakciókat a két érintett azzal magyarázta, hogy egy korábbi kölcsön visszafizetéséről volt szó.

A szlovákiai különleges ügyészséget 2004-ben hozták létre, és Dusan Kovácik megalakulása óta az elnöke. Megbízatása a jövő évben járna le. Ez az ügyészség jár el a legsúlyosabb bűncselekményekben és korrupciós ügyekben, amelyek a vádemelés után a Pozsonyhoz közeli Bazinban (Pezinok) működő különleges büntetőbíróság elé kerülnek.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.