Bezárják a nyilvános helyeket, év végégig az iskolákat és óvodákat.
Szerbia mától háborúban áll egy láthatatlan ellenséggel, amelyet le kell győzni - hangsúlyozta a szükségállapot kihirdetésekor Aleksandar Vucic államfő. Mint mondta: a harc az idősekért, de a jövőért is folyik.
Szerbiában eddig 48 fertőzöttet vettek nyilvántartásba.
A szerb elnök arra kérte a 60 év felettieket, hogy saját érdekükben maradjanak otthon. A kormány vasárnap késő este dönt azokról a lépésekről, amelyek a szükségállapot alatt lesznek érvényben, ám a korábbi bejelentések szerint várhatóan bezárnak a kávézók, az éttermek, a szórakozóhelyek, a bevásárlóközpontok, és csak az élelmiszerüzletek, valamint a gyógyszertárak tarthatnak nyitva.
Aleksandar Vucic közölte, hétfőtől a tanév végéig bezárnak az bölcsődék, óvodák, iskolák és egyetemek, nem lehet sem edzéseket, sem sportrendezvényeket tartani, és az edzőtermek is bezárnak. Hozzátette, a hadsereget az utcára vezérlik, katonák fogják védeni azokat a kórházakat, ahol fertőzötteket kezelnek, míg a rendőrök a legszigorúbban ellenőrzik majd, hogy a házi karantén alá helyezettek betartják-e az előírásokat, és a karantén szabályait megszegők súlyos büntetést kapnak. Mint mondta, a szerb állampolgároknak nem tilthatják meg, hogy hazatérjenek, a külföldi állampolgárok pedig, attól függően, honnan érkeznek, vagy nem léphetnek be az országba, vagy azonnal 14 napos karanténba kerülnek.
"A helyzet percről percre változik, a külföldieket ezért arra kérem, most ne jöjjenek Szerbiába, és a szerbeket is arra kérem, ha tehetik, ne jöjjenek, mert 14 napos karantén vár rájuk" - húzta alá.
A szerb elnök szavai szerint a jelenlegi helyzetben Szerbia csak Kína támogatására számíthat, az Európai Uniótól nem érkezik sem felszerelés, sem támogatás.
A kormány vasárnap délutáni határozata értelmében nem emelhetik meg az alapvető élelmiszerek, a védőfelszerelések és a higiéniai termékek árát Szerbiában.
A szükségállapot kihirdetését a törvény szerint a parlament szavazhatja meg, ám mivel a kormány korábban 100-ra, majd 50-re korlátozta a beltéri események résztvevőinek számát, így a képviselőház nem tud összeülni, a törvény viszont lehetőséget ad arra, hogy a három legfőbb méltóság közös döntése alapján hirdessék ki a szükségállapotot.
Az április 26-ára tervezett általános választásokat egyelőre nem halasztották el, az államfő kedden tárgyal a témáról a pártok vezetőivel.