Világ MTI / hvg.hu 2020. február. 24. 16:27

Farsangi felvonulók közé hajtott egy autós Németországban

A Volkmarsenben történt gázolás sérültjei között gyerekek is vannak.

Belehajtott egy autós a tömegbe hétfőn egy farsangi felvonuláson a németországi Volkmarsenben, többen megsebesültek – közölte a területileg illetékes észak-hesseni rendőrkapitányság.

A közlemény szerint a gépkocsi vezetőjét a helyszínen elfogták.

A Hessen tartományi közszolgálati médiatársaság (Hessischer Rundfunk) jelentése szerint legkevesebb

13 ember sérült meg, köztük gyerekek.

Egy ezüst színű kombi Mercedes hajtott a kisvárosban összegyűlt emberek közé, akik a húshagyókedd előtti hétfő (Rosenmontag) alkalmából tartottak felvonulást. Az autó nagyjából 30 métert tett meg az emberek között, a sofőr még gázt is adott, amikor behajtott közéjük.

A rendőrség és a mentők nagy erőkkel vonultak a helyszínre.

A Bild című lap azt írta, hogy információik szerint több mint 30 sebesült van, nagyjából harmaduk állapota súlyos.

AFP / Uwe Zucchi

Egy rendőrségi szóvivő a lapnak elmondta: még nem tudják, hogy a sofőr szándékosan hajtott-e a tömegbe.

Egy szemtanú a Bildnek azt mondta, hogy a gázolás után többen megpróbáltak rátámadni a sofőrre, a rendőröknek kellett megvédeniük a feldühödött emberek haragjától.

A Frankfurter Rundschau című lap a hírportálján szemtanúkra hivatkozva azt írta, hogy az autós a felvonulást néző emberek közé hajtott, méghozzá szándékosan, a rendezvény miatti lezárásokat megkerülve és teljes gázzal. Úgy tűnt, mintha gyermekeket szemelt volna ki áldozatnak.

AFP / Uwe Zucchi

A volkmarseni eset nyomán elővigyázatosságból valamennyi Hessen tartományi farsangi felvonulást megszakították.

Volkmarsen Németország nyugati részén fekszik, Kassel és Göttingen térségében. A kisvárosban nagyjából hétezren laknak. A hétfői felvonulásra 1500 embert vártak a szervezők.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.