Irán legfőbb vallási és politikai vezetője szerint az Egyesült Államoknak távoznia kell a régióból. Az amerikai katonák által használt iraki támaszpontok elleni rakétacsapásokat az amerikaiak arcul csapásának nevezte, de szerinte Irán nem érheti be ezzel a katonai akcióval.
Az Egyesült Államok jelenléte megrontja a térséget, háborút, megosztottságot és pusztítást okoz, ezért az Egyesült Államoknak távoznia kell a régióból – fogalmazott Ali Hamenei az iráni televízióban közvetített beszédében néhány órával azután, hogy az iráni hadsereg rakétákkal támadta az iraki Ain al-Aszad légitámaszpontot és Erbílt.
Irán legfőbb vallási és politikai vezetője bátor harcosként és kedves barátként méltatta Kászim Szulejmáni iráni tábornokot, akit a múlt héten Bagdadban az amerikaiak célzott dróntámadással likvidáltak.
Azt kizárta az ajatollah, hogy bármilyen módon felújítsák a tárgyalásokat az Egyesült Államokkal a 2015-ben kötött atomalkuról. Úgy vélte, hatalmas hiba lenne abban hinni, hogy a rugalmasság és a kompromisszumkészség Washington irányába bármi kedvezőt hozhat Iránnak.
Nagyobb a füstje, mint a lángja az iráni bosszúakciónak
Úgy tűnik, hogy Irán a maga részéről egyelőre lezárta a közvetlen válaszcsapásokat, miután szerdára virradóra két iraki támaszpontot bombázott. Ez azonban nem feltétlenül jelenti azt, hogy a szövetségesek révén nem folytatja a visszavágást.
Mohamed Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszter az állami televízióban arról beszélt: az iráni rakétatámadás jogos önvédelem volt. Egyúttal óva intette Washingtont attól, hogy illúziók alapján ítélje meg a helyzetet.
Az iraki hadsereg közlése szerint Irán 22 rakétával támadta szerda hajnalban az iraki Ain al-Aszad légi támaszpontot, amelyen az amerikai vezetésű nemzetközi katonai koalíció különböző nemzetiségű kontingensei teljesítenek szolgálatot, valamint Erbílt. A bázison egyetlen iraki katonának sem esett bántódása – tették hozzá, de arra nem tértek ki, hogy külföldi katonák megsérültek-e.
Az iráni állami tévé egészen mást közölt a támadásról. Az ő beszámolójuk szerint „legalább 80 amerikai terrorista” meghalt, több amerikai helikopter megsemmisült, és az Irakban lévő erőknek egyetlen rakétát sem sikerült elfogniuk. Idézték a Forradalmi Gárda elitalakulatának egyik magas rangú tisztjét, aki szerint száz amerikai célpontjuk van a térségben arra az esetre, ha az Egyesült Államok megtorolná ezt a támadást.
A magyaroknak nem esett bajuk
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdai sajtótájékoztatóján azt közölte, hogy az Irakban szolgáló magyar katonák mindegyike jól van, a Honvédelmi Minisztérium és a vezérkar folyamatosan figyelemmel kíséri a kialakult súlyos helyzetet, és kész haladéktalanul végrehajtani bármilyen olyan műveletet, amelyet az Iszlám Állam elleni globális koalíció vezetői szükségesnek tartanak.
Az iraki Erbílben található magyar főkonzulátus négy munkatársa szintén jól van Szijjártó tájékoztatása szerint; az ő biztonsági helyzetüket is folyamatosan elemzik. A Bagdadba akkreditált magyar nagykövet jelenleg Magyarországon tartózkodik, mivel a magyar nagykövetség működésének helyet adó brit nagykövetség részéről azt a kérést kapták, hogy ne térjen vissza állomáshelyére – tette hozzá a tárcavezető.
Benkő Tibor honvédelmi miniszter az M1 kedd reggeli műsorában nyilatkozott arról, hogy a magyar katonákat csak akkor vonják ki, ha ezt Irak kéri tőlük, addig kiképzési feladataikat kivéve ellátják a munkájukat. A miniszter hozzátette, hogy az evakuálásra is felkészültek.