Ez természetesen nem vonatkozna például a katonákra vagy a rendőrökre.
A teljes osztrák fővárosra kiterjesztené a fegyverviselési tilalmat Michael Ludwig polgármester (SPÖ). A szociáldemokrata politikus szombaton beszélt erről az APA osztrák hírügynökségnek.
Az osztrák fővárosban a Praterstern területét, a Duna-csatorna (Donaukanal) Augartenbrücke és Salztorbrücke közötti szakaszát, valamint a Franz-Josef-Kai bizonyos részeit még februárban fegyvertilalmi zónává nyilvánították. A tilalom azokra a tárgyakra vonatkozik, amelyek alkalmasak arra, hogy
erőszakot alkalmazzanak velük emberekkel szemben.
Az intézkedés a Pratersternnél a nap 24 órájában, míg a Duna-csatorna kijelölt szakaszain este nyolc és reggel nyolc óra között van érvényben. A rendőrség a kijelölt zónákban szúrópróbaszerűen ellenőrizheti, illetve átvizsgálhatja a járókelőket. Az esetlegesen talált fegyvereket elkobozhatják, és az illetőt akár 500 euró büntetéssel sújthatják. Mentesülnek a tilalom alól azok, akik hivatásuk gyakorlása közben, illetve engedéllyel tartanak maguknál fegyvert vagy éles tárgyat.
"Ha fegyvertilalmi zónák léteznek, akkor támogatnám, hogy azokat a főváros teljes területére kiterjesszék" - mondta Bécs polgármestere.
Michael Ludwig szerint ugyanis nincs magyarázat arra, miért kellene valakinek késsel felfegyverkezve közlekednie Bécsben. A politikus szerint ugyanakkor az sem teljesen érthető, miért pont a Praterstern, illetve a Duna-csatorna területét nyilvánították tilalmi zónává.
Hangsúlyozta: Bécs más pontjain, például bevásárlóközpontokban is végeztek szúrópróbaszerű ellenőrzéseket, és azt tapasztalták, hogy főként fiatal férfiak hordanak maguknál veszélyes tárgyakat, ami "biztonsági kockázatot" jelent - tette hozzá.