Világ MTI 2019. augusztus. 30. 05:20

Trump lemondta lengyelországi útját a Floridát fenyegető hurrikán miatt

A Dorian a hétvégén ériheti el a déli államokat, Trump mindenképp Whasingtonban akar lenni.

Donald Trump amerikai elnök telefonon arról tájékoztatta Andrzej Duda lengyel államfőt, hogy a Floridát fenyegető hurrikán miatt lemondja a második világháború kitörésének 80. évfordulójához kötődő varsói látogatását  - közölte csütörtök este a lengyel államfő kabinetfőnöke.   

A látogatást a legközelebbi hónapokra halasztották el - tette hozzá Krzysztof Szczerski. "Trump elnök úgy ítélte meg, hogy nem hagyhatja el az Egyesült Államokat, mert az orkán, amely a hétvégén a déli államokat érheti, katasztrofális méretű lehet" - számolt be Szczerski.

Donald Trump a washingtoni Fehér Ház Rózsakertjében is bejelentette, hogy elhalasztja lengyelországi látogatását. Mint mondta: számára "nagyon fontos", hogy Washingtonban tartózkodjék az előrejelzések szerint a hét végén partot érő hurrikán idején. "Elsődleges számunkra az amerikai emberek biztonsága" - fogalmazott.

A PAP lengyel hírügynökség szerint Trumpot a varsói megemlékezéseken Mike Pence alelnök helyettesíti.

Trump vasárnap beszédet mondott volna a varsói nemzetközi megemlékezéseken, hétfői programjában pedig kétoldalú tárgyalások szerepeltek a lengyel politikai vezetőkkel.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.