Világ MTI 2019. július. 19. 19:44

Több mint 2600 rab kapott kegyelmet Kubában

A kommunista állam a világ országai közül az egyik legmagasabb számaránnyal rendelkezik a bebörtönzötteket illetően.

A pénteki közlés szerint a kubai államtanács 2604 fegyencet részesített kegyelemben, bár a szabadon engedettek lajstromát nem közölték.

A Granma című kubai kommunista pártlap szerint a testület a rabok magaviselete, a szabadságvesztésből letöltött idő, az általuk elkövetett bűncselekmény jellege, illetve esetleges egészségügyi panasza alapján döntött.

Előnyben részesítette a nőket, a fiatalokat és az időseket, ugyanakkor a gyilkosságért, nemi erőszakért, zaklatásért, kábítószer-kereskedelemért, korrupcióért elítéltek, valamint a bűnismétlők esetében kizárta az idő előtti szabadulás lehetőségét.

A kegyelemben részesültek mind letöltötték a kiszabott börtönbüntetésük legalább harmadát.

A kubai hatóságok nem tesznek közzé rendszeresen adatokat a szigetországban fogva tartottakról. 2012-es információk szerint a 11,2 milliós sziget 57 337 lakója volt rácsok mögött.

Világszintű összehasonlításban ezzel Kuba hatodik helyre került az egy főre eső bebörtönzöttek számát tekintve, bár az Egyesült Államok így is megelőzte a londoni székhelyű Institute for Criminal Policy Research bűnügyi szakpolitikai kutatóintézet szerint.

A Kubai Foglyok Védelmezői nevű jogvédő csoport viszont azt állítja, hogy a bebörtönzöttek száma jóval meghaladja a hivatalosan elismert adatokat. A madridi székhelyű szervezet szerint Kubában 123 ezren vannak börtönben, ami a lakosság 1 százalékának felel meg.

Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.