Világ hvg.hu 2019. július. 07. 17:37

Megint letartoztatták a szexuális bűnözőként nyilvántartott amerikai milliárdost

Jeffrey Epsteint most is szexkereskedelemmel összefüggésben tartóztatták le szombaton.

A hatóságok képviselői nem kaptak felhatalmazást, hogy nyilvánosságra hozzák a vádakat ellene, de számos névtelen forrás beszélt az amerikai médiának. Az egyikük azt mondta a The Associated Press hírügynökségnek, hogy a legújabb vádak szerint Epstein kiskorú lányoknak fizetett masszázsért, majd molesztálta őket a New York-i illetve floridai otthonában. Ügyvédje még nem kommentálta a legújabb vádakat.

A fentieket írja a The Daily Beast forrásaira hivatkozva is, amely először számolt be a milliárdos letartóztatásáról. A jelenleg 66 éves Epsteint korábban is tucatnyi tizenéves lány szexuális bántalmazásával vádolták. Az életfogytiglani ítéletet 2008-ban azzal sikerült megúsznia, hogy megállapodott az ügyészekkel: elismeri bűnösségét és vállalja, hogy áldozatainak kártérítést fizet.

Az év elején egy floridai bíró úgy döntött, hogy a korábbi eljárásban a szövetségi ügyészek megsértették a törvényt, mivel nem tájékoztatták Epstein áldozatait a jogalapról. Ben Sasse nebraskai republikánus szenátor pedig arra szólított fel, hogy ezúttal ne adjanak lehetőséget Epsteinnek arra, hogy óvadékért szabadlábra kerülhessen.

A gazdag befektetőt korábban Bill Clinton és Donald Trump elnök közeli barátjának tartották.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.