Angela Merkel német kancellár közölte, semmi jelentenivalója nincs egészségügyi állapotával kapcsolatban.
A kancellár az után nyilatkozott, hogy az utóbbi napokban két nyilvános eseményen is komolyan remegni kezdett: először június 18-án, amikor fogadta az új ukrán államfőt, Volodimir Zelenszkijt, majd másodszor, amikor beiktatták hivatalába az új igazságügyi minisztert. A remegés azonnal abbamaradt, amint Merkel elkezdett sétálni.
A német kancellárt az oszakai G20-as csúcson kérdezték meg állapotáról, s Merkel ezt válaszolta: Megértem a kérdését, de nincs semmi jelentinivaló az egészségemmel kapcsolatban. Jól érzem magam” – mondta, majd hozzátette: amilyen gyorsan jöttek a remegések, olyan gyorsan el is fognak múlni.
Így remeget a német kancellár: