A ramadán alatt alábbhagytak a harcok, de most újra felélénkültek. Április eleje óta már több mint 500-an haltak meg Líbiában.
A Halifa Haftar tábornok (a képen) vezette "Líbiai Nemzeti Hadsereg" (LNA) csapatai újabb offenzívát indítottak a főváros, Tripoli ellen.
Az ország keleti és déli felét uraló tobruki vezetéshez hű Haftar április 4-én indított katonai műveletet a nemzetközileg elismert egységkormány székhelye, Tripoli elfoglalásáért.
Szemtanúk beszámolói szerint heves harcok folytak szombaton a Tripolitól délre található, 2014 óta használaton kívüli nemzetközi repülőtérről a fővárosba vezető útvonalon, de nem volt jele annak, hogy az LNA-nak sikerült volna előre törnie.
A harcok korábban valamelyest alábbhagytak a muszlim böjti hónap, a ramadán alatt.
Haftar offenzívájának kezdete óta a harcokban 510 ember halt meg és 2467 sebesült meg az Egészségügyi Világszervezet (WHO) hétfőn közzétett adatai szerint, és több mint 75 ezer embert kényszerített elmenekülni otthonából.
Az ENSZ nem tudott eddig tűzszüneti megállapodást kialkudni a szemben álló felekkel.
Halifa Haftar tábornok szerdán Párizsban tárgyalt Emmanuel Macron francia elnökkel, de szerinte nincsenek meg a fegyverszünet feltételei.
Hozzátette: a hadműveletük célja a fővárosban a befolyásukat egyre növelő "magánmilíciák és radikális csoportok" elleni harc, amelyek "megfertőzték" a Fájez el-Szarrádzs vezette nemzeti egységkormányt.
Líbia Moammer Kadhafi néhai vezető 2011-es megbuktatása és meggyilkolása után gyakorlatilag teljes káoszba süllyedt, és az ország területének jelentős részét egymással vetélkedő milíciák igyekeznek ellenőrzésük alá vonni.