Világ MTI 2019. március. 28. 05:47

Az országos áramszünet miatt munkaszünet lesz Venezuelában

Három napja tart az ország jelentős területén kialakult súlyos áramkimaradás, emiatt léptek a hatóságok.

A döntést Jorge Rodríguez tájékoztatási miniszter ismertette. A politikus hétfőn is arról számolt be, hogy az ország több területén áramszünet volt, amit a Venezuela legnagyobb vízi erőműve elleni szabotázsakció okozott. Az ország déli részén lévő gát energiatermelésében akkor is súlyos problémák jelentkeztek, amit azonban azóta sem sikerült teljesen megszüntetni. Mint a hatóságok közölték, azon dolgoznak, hogy a létesítmény ismét csatlakozzon a nemzeti hálózathoz.

A tájékoztatás szerint Nicolás Maduro államfő áll azoknak az erőfeszítéseknek az élén, hogy a nemzeti áramszolgáltató, a hadsereg és a kormány együtt helyreállítsák az áramszolgáltatást. Keddre már az ország elektromos hálózatának 85 százalékát sikerült helyrehozni. A létesítményekben és a berendezésekben keletkezett károk miatt azonban a hálózat meggyengült – derült ki a hivatalos közleményből.

Az önmagát Venezuela ideiglenes elnökének kikiáltó Juan Guaidó ellenzéki vezető szerint az ország 17 államában voltak gondok a villamosenergia-ellátásban.

Venezuela eddigi legsúlyosabb áramkimaradása március 7-én volt, amikor szinte az egész ország sötétségbe borult, és ez öt napig tartott. Ebben az időben részlegesen bezártak az iskolák és az állami intézmények.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.