Világ MTI 2019. március. 08. 05:50

Majdnem országos áramszünet volt Venezuelában

A szolgáltató szerint szabotázs történt, az ellenzék a karbantartás hiányára hivatkozik.

Áram nélkül maradt csütörtök késő délutántól Venezuela nagy része. A szolgáltató hatóságok állítása szerint szabotázs okozta az áramszünetet.

A kimaradás a munkaidő végeztével kezdődött. A főváros utcáin tömeg hömpölygött, ugyanis leállt a metróhálózat, buszból pedig túl kevés van a tömegközlekedésben. Sokan arról panaszkodtak, hogy órákon át gyalogolhatnak otthonukig.

Az AP amerikai hírügynökség megjegyzi, hogy a kormányt támogató tisztségviselők gyakran hibáztatják a politikai ellenzéket a kimaradásokért. Az ellenzék viszont a korrupciót és a karbantartás hiányát emlegeti az áramszolgáltatás megbízhatatlanságának okaként.

Venezuelában rendszeresek az áramszünetek, de a most csütörtöki jóval kiterjedtebb volt - csaknem az egész országot érintette -, mint a már szinte megszokott kimaradások.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.