Világ MTI 2019. február. 13. 07:32

Kibékülni látszik Macron és az olasz elnök

Emmanuel Macron francia és Sergio Mattarella olasz államfő megerősítette, hogy "mindkét ország fontosnak tartja a francia-olasz viszonyt" – közölte a francia elnöki hivatal a két állam feszültté vált diplomáciai viszonyával kapcsolatban kedd este.

Macron és Mattarella telefonon egyeztetett, és az Élysée-palota közleménye szerint "arra emlékeztettek, hogy Franciaország és Olaszország, amely államok együtt építették Európát, rendkívüli felelősséggel bírnak a védelmi politika közös kidolgozásában és az Európai Unió (EU) fellendítésében".

A tárgyalásra azt követően került sor, hogy Franciaország múlt csütörtökön hazahívta római nagykövetét, miután Luigi Di Maio olasz miniszterelnök-helyettes, az Öt Csillag Mozgalom (M5S) vezetője találkozott Franciaországban a francia kormány ellen csaknem három hónapja tüntető sárga mellényesek mozgalmának néhány tagjával, és a májusi európai parlamenti választásokon való együttműködésről egyeztetett velük.

Már a nagykövet-hazahívásnál tartanak: tragikomikussá vált az olasz-francia vita

Franciaország konzultációra hazarendelte római nagykövetét, s ezzel újabb mélypontra érkezett a két EU-tagállam hónapok óta fokozatosan romló viszonya. A populista, jobboldali olasz koalíció azzal az Ausztriával is haragban áll, amelyet a nacionalista szélsőjobbot képviselő Szabadság Párt részvételével alakított koalíciós kormány irányít. Ahogy terjed a populizmus, úgy várhatóak újabb belső viták az unióban.

Párizs és Róma között nagyon feszült a viszony, amióta Olaszországban tavaly júniusban kormánykoalícióra lépett a Matteo Salvini vezette bevándorlásellenes Liga és az elitellenes M5S. A két olasz kormánypárt első embere a közelmúltban látványosan támogatásáról biztosította a sárga mellényesek mozgalmát. Salvini pedig egyenesen azzal vádolta Emmanuel Macront, hogy a népével szemben kormányozza a hazáját, és azt mondta: reméli, hogy a francia lakosság hamarosan felszabadul "egy nagyon rossz elnök" vezetése alól. Az utolsó cseppet a pohárban Luigi Di Maio látogatása jelentette.

Azóta Di Maio és Salvini is jelezte hétfőn, hogy ismételten jó kapcsolatokra törekednek Franciaországgal. A két államfő közti telefonbeszélgetés pedig egy újabb lépés lehet a Párizs és Róma közötti feszültség enyhítésére.

A francia elnöki hivatal közleménye szerint Macron és Mattarella megerősítette, hogy "a történelmi, gazdasági, kulturális és kiváló emberi kapcsolatokon alapuló francia-olasz viszonyt mindkét ország fontosnak tartja".

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.