Világ MTI 2019. február. 10. 16:40

Meglepő fordulat: a svájciak az építkezésekre szavaztak a természetvédelem helyett

Népszavazáson utasították el a zöldek javaslatát, amely befagyasztotta volna az építési területek bővítését városokban.

A svájciak elutasították a vasárnap tartott népszavazáson a zöldek kezdeményezését, amely befagyasztotta volna az építési területek bővítését városokban.

A jogilag kötelező érvényű referendum végleges eredményét még nem tették közzé, de mivel a kantonok jelentős többségében a polgárok zöme elutasította a kezdeményezést, a hátramaradt szavazatok összesítése érdemben nem változtathat az eredményen. Az RTS televízió híradása szerint a 26 svájci kanton közül legalább 19-ben utasították el a kezdeményezést, átlagosan a szavazásra jogosult polgárok 65 százaléka voksolt nemmel.

A zöldpárt ifjúsági tagozata azt javasolta, hogy alkotmány rögzítse azt a szabályt, amely szerint csak abban az esetben engedélyezhető építési területek bővítése, ha legalább ugyanolyan nagyságú területeket adnak vissza a természetnek, vagy nyilvánítanak mezőgazdasági területté.

A zöldek kezdeményezése elsősorban a szociáldemokraták és természetvédelmi szervezetek körében élvezett támogatást. Az előterjesztők szerint a szabályozásra a természetes környezet megvédés miatt lenne szükség. Arra hívták fel a figyelmet, hogy Svájcban másodpercenként egy négyzetméterrel nőnek az építési területek, ami nyolc focipályányi területet jelent naponta.

A kormány határozottan ellenezte a javaslatot, és a parlamentben jelen lévő jobboldali és centrumpártok, illetve az üzleti körök is ellene voltak. Véleményük szerint az erre vonatkozó hatályos törvények eléggé hatékonyak, a további korlátozások pedig óhatatlanul a gazdasági növekedés lassulásához, és az ingatlanárak megugrásához vezetnének.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.