Világ hvg.hu 2019. január. 31. 18:33

96 nap után ért véget a hágai istentisztelet

Közel száz nap után ért véget az a hágai istentisztelet, amely lehetővé tette, hogy Hollandiában maradjon egy kitoloncolásra ítélt örmény bevándorló család.

Szaszun Tamrazjan és felesége Anoush, valamint három gyermekük az után keresett menedéket tavaly októberben az egyik hágai templomban, hogy a holland hatóságok úgy döntöttek, annak ellenére sem jár nekik oltalom, hogy már kilenc éve éltek az országban. Az örmény család, és segítőik, akik 96 napig folyamatosan istentiszteletet tartottak, azt a középkorban hozott törvényt használták ki, amely szerint a hatóságok istentisztelet ideje alatt nem léphetnek be a templomokba.

Most azért ért véget az istentisztelet, mert az örmény család – egy tágabb amnesztia részeként – megkapta a hollandiai tartózkodási engedélyt. A mostani amnesztia keretében több mint hatszáz, gyermekes bevándorló család kap tartózkodási engedélyt.

A szülők egyébként azzal indokolták letelepedési kérelmüket, hogy a családapát hazájában üldöztetés érte volna korábbi politikai tevékenysége miatt. „Szinte hihetetelen, hogy végre kimehetünk, és sétálhatunk az utcán. A templom vált az otthonunkká, s voltak nagyon szomorú és boldog pillanataink” – mondta az egyik gyerek, a 21 éves Hajarpi, a tilburgi egyetem hallgatója.

A mostani amnesztiának megvan az ára, legalábbis a The Guardian című brit lap beszámolója miatt: a Mark Rutte vezette jobboldali kormánykoalíció bejelentette, hogy a tervezett 750 helyett évente csak 500 embert fogad be az ország az ENSZ által működtetett menekülttáborok lakói közül.

Hirdetés