A gyanúsítottakat nem nevezték meg, de a tárgyaláson jelen voltak.
Megkezdődött a Dzsamál Hasogdzsi rendszerkritikus újságíró meggyilkolásával vádoltak pere csütörtökön Szaúd-Arábiában, az ügyészség a tizenegy gyanúsított közül legkevesebb öttel szemben halálbüntetést fog kérni – írja a Reuters. Az SPA szaúdi hírügynökség kevés részletről számolt be az első meghallgatási nappal összefüggésben, és a vádlottakat sem nevezte meg.
A szaúdi ügyészség viszont közölte: az eljárás alá vont személyek védőik jelenlétében vettek részt a tárgyaláson. A vádhatóság szerint Rijád jogsegélykérelemmel fordult Ankarához, hogy ossza meg a gyilkossági ügyben gyűjtött, rendelkezésére álló bizonyítékokat. Török tisztségviselők ezzel szemben korábban azt állították, hogy ez már megtörtént, de a vádhatóság szerint még csak választ sem kaptak.
A szaúdi monarchiát bíráló újságírót október 2-án gyilkolták meg az isztambuli főkonzulátuson, ahová a török menyasszonyával tervezett házasságkötéséhez szükséges iratokért ment. Az isztambuli főügyészség szerint Hasogdzsit előre kitervelt módon azonnal megfojtották, mihelyt belépett a külképviselet épületébe, holttestét a gyilkosságot követően feldarabolták, majd megsemmisítették.