Világ MTI 2018. december. 14. 23:44

Nem sikerült megbuktatni a lengyel kormányt

Ismét bizalmat szavazott a lengyel szejm Mateusz Morawiecki kormányának péntek éjjel.

Az ellenzék nyújtott be bizalmatlansági indítványt november végén, de a javaslat elfogadásához szükséges 231 szavazatból csak 163 képviselő szavazott kabinettel szemben. A mostani bizalmi vokslolást a fő ellenzéki erő, a Polgári Platform (PO) kezdeményezte a többi között a lengyel bankfelügyelet (KNF) nemrégen lemondott elnökének személyéhez fűződő bűnügyi eljárás miatt.

A lengyel alkotmány szerint a kormánnyal szembeni bizalmatlansági indítvány feltétele egy miniszterelnök-jelölt előterjesztése. A PO Grzegorz Schetyna pártelnököt nevezte meg kormányfőjelöltjeként. A szavazást megelőző vita során Schetyna több vonatkozásban bírálta a kormány politikáját, kitért arra is, hogy Lengyelország az első állam, amely ellen elindították az uniós alapszerződés 7. cikke szerinti eljárást. A KNF ügye kapcsán Schetyna úgy vélte: ez "a PiS-állam jelképe".

Morawiecki a fellépésben azon az állásponton volt, hogy a PiS-kormány jól teljesíti választási programját, a reformok folytatását ígérte és aláhúzta, hogy a kabinet célja a lengyelországi életszínvonal felemelése az uniós szintre.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.