Világ MTI 2018. november. 27. 20:54

Trump kampánymenedzsere többször is találkozott titokban a WikiLeaks alapítóval

A találkozók pont azelőtt történtek, hogy a WikiLeaks kiszivárogtatta volna a Demokrata Párt levelezését.

Donald Trump amerikai elnök volt kampánymenedzsere, Paul Manafort többször is titokban találkozott a WikiLeaks portál alapítójával - írta a brit The Guardian kedden

Paul Manafort és Julian Assange találkozóira a lap információi 2013-ban, 2015-ben, majd 2016 tavaszán került sor, amikor Manafort csatlakozott Trump elnökválasztási kampányának csapatához. A brit újság értesülései szerint a találkozókat Ecuador londoni nagykövetségén tartották, ahol Assange 2012 óta él, amikor menedékkérelmet nyújtott be az ecuadori kormánynál. A 2016-os vizit állítólag mintegy 40 percig tartott, ám a nagykövetség rendészei a szokásoktól eltérően nem regisztrálták Manafortot.

A lap szerint nem világos, hogy mi volt a találkozók célja és témája. A lap ugyanakkor meg nem nevezett forrásokra hivatkozva rámutatott, hogy a 2016 márciusában tartott megbeszélés után pár hónappal szivárogtatta ki a WikiLeaks az oroszok által a Demokrata Párt szervereiről ellopott elektronikus leveleket, köztük Hillary Clinton levelezését is.

Paul Manafort cáfolta, hogy bármi köze lett volna a demokraták szerverének meghekkeléséhez, és ügyvédjei nem válaszoltak a lapnak a londoni ecuadori nagykövetségen tett látogatásokra vonatkozó kérdéseire sem. A volt kampánymenedzser ügyvédjei a CNN megkeresésére sem reagáltak. 

A cikk megjelenése után a WikiLeaks cáfolta, hogy Manafort és Assange találkozott volna. A CNN ugyanakkor idézte Barry Pollackot, Assange egyik ügyvédjét, aki azt mondta: nem tudja, hogy a Guradian információi a találkozókról pontosak-e. 

Írásában a The Guardian beszámolt arról is, hogy Quitóba utazott munkatársának betekintése volt az ecuadori hírszerzés egyik belső használatra szánt dokumentumába, amely azt rögzítette, hogy Paul Manafortot 2013-ban a dél-amerikai ország londoni nagykövetségén a "jól ismert vendégek" között tartották számon. A lap szerint a vendéglistán "oroszok" is szerepeltek.

A Donald Trump 2016-os elnökválasztási kampánycsapatának munkatársai és oroszok közötti esetleges összejátszást feltárni hivatott, Robert Mueller vezette különbizottság eddigi vizsgálatai nyomán Pal Manafortot bűnösnek találták adócsalásban és gazdasági-pénzügyi bűncselekményekben és a volt kampánymenedzser a szeptemberben tartott bírósági tárgyaláson bűnösnek is mondta magát. Jelenleg egy virginiai börtönben várja az ítéletet. Elemzők szerint a Mueller-bizottság vizsgálni kezdi majd a kedden megjelent cikkben foglaltakat is.

 

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. május. 10. 20:00

XIV. Leó pápa a felvett nevével is üzen a világnak - de miről voltak híresek az elődei?

Prevost bíboros a XIV. Leó nevet választotta, ezzel pedig egyben utalást is tett arra, hogy mely elődeinek szellemében kívánja kormányozni a katolikus egyházat. A Leó pápák története meglehetősen vegyes, volt köztük nagy egyházreformer pápa, mások a szociális érzékenységükkel tüntettek, de olyan is akadt, aki végérvényes szakadást idézett elő a keresztény közösségben. Volt, aki a hívek harcos védelmével írta be magát a pápaság történetébe, akadt, aki korát meghaladó nézeteket vallott, de olyan is, aki évszázadokkal pörgette volna vissza az idő kerekét, ha teheti, mások pedig ügyesen játszották a hatalmasok játékát egy olyan korban, amikor az egyház feje nem csak spirituális vezető, de világi hatalommal rendelkező uralkodó is volt.