Most kiderül, mennyire jött be Trump elnöki munkája.
A helyi választásokon 36 kormányzó személyéről, alsó- és felsőházak megújításról és számtalan helyi ügyben döntenek.
Elsőként – közép-európai idő szerint 11 órakor – a keleti parti Vermont államban nyitották meg a szavazóhelyiségeket, majd 12 órakor több más keleti parti államban, de a keleti parti időzónában nyíltak meg szavazóhelyiségek 13 órakor is.
A voksolás a szavazókörzetekben helyi idő szerint reggel hét órakor kezdődött meg.
Noha a félidős választásokon a részvétel általában kisebb szokott lenni, mint elnökválasztáskor, sajtókommentárok szerint ezúttal a korai szavazás alapján nagyarányú részvételre lehet számítani, hiszen több mint 31 millióan adták le voksukat előre.
Jelenleg a washingtoni kongresszus mindkét háza republikánus többségű, vagyis mindkét ház a republikánus párti elnököt, Donald Trumpot támogatja. A demokraták abban bíznak – és a felmérések és az előrejelzések is ezt támasztják alá –, hogy többséget szereznek a képviselőházban, és ezzel megakadályozhatják vagy legalább késleltethetik az elnök egyes terveinek megvalósítását. A többség megszerzéséhez a Demokrata Párt képviselőjelöltjeinek 23 bársonyszéket kell elhódítaniuk a republikánusoktól a 435 fős alsóházban.