Világ hvg.hu/MTI 2018. július. 25. 15:25

Az Iszlám Állam vállalta magára a torontói ámokfutást

A dzsihadista szervezet azt közölte: azoknak az országoknak az állampolgárait veszik célba, amelyek részt vesznek az IÁ elleni harcban az Egyesült Államok oldalán.

Az Iszlám Állam az általa működtetett Aamák hírügynökség által kiadott közleményében tudatta: az ő egyik katonájuk hajtott végre támadást Torontóban vasárnap este, megsebesítve és megölve több embert. A terrorszervezet azt állítja, hogy arra utasította tagjait: vegyék célba azoknak az országoknak az állampolgárait, amelyek részt vesznek az IÁ elleni harcban az Egyesült Államok vezette katonai koalícióban.

A kanadai nagyvárosban elkövetett lőfegyveres ámokfutás végrehajtója, Faisal Hussein a város Greektown negyedében kézifegyverrel kezdett lövöldözni, 15 embert megsebesített. Egy 10 éves lány és egy 18 éves fiatal nő belehalt sérüléseibe. Maga a támadó is meghalt, azt azonban egyelőre nem tudni, hogy önkezével vetett véget életének, vagy a kivonuló rendőrök lőtték le akció közben. Családja szerint egész életében súlyos mentális problémákkal küzdött.

A kanadai hatóságok szerint Faisal Hussein nem állt nemzetbiztonsági megfigyelés alatt.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.