Világ hvg.hu 2018. július. 20. 15:45

Több embert megkéseltek egy lübecki buszon

A város rendőrsége azt közölte, nagyszabású akciót indított a támadást követően.

Az első hírek szerint összesen 14 ember sérült meg, ketten súlyosan. A német Bildnek Dierk Dürbrook rendőrségi szóvivő azt mondta, halálos áldozata nincs a történteknek.

Az Independent rendőri tájékoztatásra hivatkozva azt írta, hogy az eset a Küknitz nevű városrészben történt, a késelőt pedig elfogták. A támadás körülményeiről vagy a támadó motivációjáról egyelőre nincs információ.

A Lübeck Nachtrichten egy szemtanút idézve azt írta, a teli buszon egy férfi egyszer csak letette a hátizsákját, aztán előhúzott egy lőfegyvert, és rátámadt az utasokra. A sofőr azonnal megállította a buszt és kinyitotta az ajtókat, hogy az utasok leszállhassanak. A támadót egy, épp a közelben tartózkodó rendőrpáros fogta el. Ezt az információt egyelőre nem erősítették meg.

AFP / DPA

Egy másik utas arról beszélt, hogy az egyik áldozat éppen át akarta adni a helyét egy idős hölgynek, amikor a támadó mellbe szúrta.

"Az utasok sikoltozva ugráltak le a buszról. Szörnyű volt. A tettesnél konyhakés volt" – mondta el egy helyi lakó a helyi lapnak.

AFP / DPA

Az LN úgy tudja: az elkövető egy harmincas évei közepén járó iráni férfi.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.